Az alábbi történetcsokrot Ztf bocsátotta a rendelkezésünkre. A kvázi balesetekből azt látni, hogy a biciklisek gyakran nem tudják elképzelni a közlekedési szituációt az autós/gyalogos szemszögéből, hogy amíg ők begurulnak valahova, és átlátják a helyzetet, a közlekedő társnak erre nincs esélye sem.
Először is gratulálok a blog ötletéhez, végre jöhetek a sztorijaimmal, amikből sajnos van egy-néhány. Előre bocsátom, elég sokat közlekedek főleg a budai oldalon kocsival, biciklivel és gyalog is, ennek ellenére kipécéztem magamnak a bringásokat és maximálisan elegem van belőlük (még olyankor is amikor én is biciklin ülök), érdekes módon a gyalogosok és az autósok még nem váltottak ki belőlem ilyen érzéseket.
Nyáron, ősszel a Fő utcán rendszeresen dugó volt a Clark Ádám tér előtt, két sávban áltak az autók. Biciklisek kedvenc sportja, hogy 25-30 km/h elrobogtak a két beállt kocsisor között. Ez nagyon vagány dolog, de amikor egyszer a buszsáv közeledett előttem és sávot váltottam balra - az ott mögöttem álló autós villantott hogy beenged - belenéztem a tükörbe, sehol semmi, elindulok. Erre becsapódik egy biciklis, néhány centin és egy fékbetaposáson múlt, hoyg csak mellém,és nem a kocsi orrába, meg persze ő is elrántotta a kormányt. Aztán mintha mi sem történt volna ő száguld tovább, én meg állok és nézek. Gratulálok!
A baj az, hogy 4-5 kocsival hátrébb már nem látni őket, mert ugye annyira nem szabályos a sor, de ha ez nem baj...
Következő. Jobbra fordulok be a kis utcába, gyalogosoknak zebra, egyszerre zöld a lámpa nekik is és nekem is. Nézek jobbra, gyalogos nincs, nézek balra, gyalogos van de cigizik, néz más felé, egyhelyben áll, nem jön, megyek befelé az utcába. Erre az előbbi gyalogos és a bokrok takarásából beugrat (!) elém a járdáról egy biciklis, mögötte szágul a haverja, robognának tovább a járdán (hogy kerültek oda? miért kell száguldani? miért kell beugratni a kanyarodó autó elé???), de nem robognak, hanem az első felbukik, mert akkorát húzott a féken. Ezek után a haverja meg akar verni, mert nem adtam meg nekik az elsőbbséget (?).
Amit még nagyon szeretek, ha a sokat szidott felső rakparti gyalogos/biciklis úton, biciklizek, a változatosság kedvéért. Ilyenkor is letol a többi kedves bringás, aki itt is lohol 30-al, szarik bele magasról, hogy közben keresztül megy két gyalogoson meg egy-két óvatosabb biciklisen. És ha nincs szerencsém, akkor nem az útról tol le, hanem bele a lámpaoszlopba, meg a korlátba. Igazán izgalmas a Lánchíd alatti alagútba csendben berobogni, hogy esélye se legyen a szembejövőnek. Itt gyalog átmenni csak erős idegzetűeknek ajánlott jó reflexel és komoly összegű biztosítással.
Lámpa. A biciklire szerelhető lámpa, a mi világít is, meglehetősen drága. Értem is, hogy nincsen rá nagy kereslet. Különösen szeretem, a Kosztolányi előtt a Bartók Béla úton, amint a fák nem engedik át a lámpák fényét, és fekete mackóban karikázik előre a bicajos a tök sötétben. A Körtértől idáig a gyalogosok is folyamatosan potyognak rá az úttestre a piros lámpáik ellenére, olyan az egész mint a valami pörgős számítógépes kerülgetős játék. És nem azért mert gyorsan megyek, hozzáteszem, elég erősen le szoktam itt lassítani, a megengedett határ alá, merthogy számítok a sok baromra. Gondolom nem minden autós áll így hozzá, és nem biztos, hogy nincs igazuk...
Összegezve, szerintem a bringások jelentős része egyrészt vagy nem ismeri a KRESZt, vagy magasról szarik rá, vagy ami rosszabb, hogy fogalma sincs arról, hogy egy autóból nézve belőle mikor mi látszik, vagy mit érez az a gyalogos, aki mellett 5 centire 30-al elszáguld.
Mindezek ellenére szerintem is ösztönözni kell a biciklizést, elég volt a szmogból, de egy kis közlekedési kultúrát is ki kellene kényszeríteni hozzá. Jön mindjárt a jó idő, jön a sok biciklis és már kicsit félek. Az biztos, hoyg most nyugodtabbak az utak.
