A bicajosok sem angyalok

 hülyék!

Olyan jó volt, hogy egy pillanatig azt hittem, a mai posztolást megúszom, mert Miklósi kolléga az Indexnél helyettem is megírta a mai penzumot. De tévedtem, Miklósi csak átverős címet adott.

Több hátszelet a biciklistáknak!

Az újságíró Gyurcsány Ferenc miniszterelnök közjogi javaslatait figurázza ki az irónia segítségével. Tehát vigyázat, és csak az kezdje el a cikket olvasni, aki nem fél attól, hogy olvasás közben/után gondolkodni kell!

Sokak számára szimpatikus hozzáállás, ha valaki a szabálytalan biciklisek látványát rezignáltan tudomásul veszi, és nem indít blogot annak demonstrálására, hogy a kerékpárosokkal valami nincs rendben. Float az előbbi, én az utóbbi halmazba tartozom. Kettőnk közreműködésének eredménye az alább olvasható napi összeállítás, hogyan tekernek felelőtlenül a bringások, akik persze meg fogják magyarázni, hogy igazuk van/volt. 

Ma jó időre való tekintettel minimum 3 bringás akart a kocsi alá kerülni. Az egyik "érthetetlen okból" úgy haladt az úton, hogy semmiféle lámpa őt meg nem állíthatja. A másik a Margit-hídnál úgy _ugrott_ a bringaútról az útra elém, hogy hirtelen levegőt is efelejtettem venni, aztán szépen következetesen haladt az úton -- a jó kövér kocsisor meg hagyta lefelé, pedig nagyon fasza gyerek volt, hogy nem az 5 méterrel arrébb lévő bicikliúton töltötte tovább a kolbászt.

A harmadik szimplán csak centikre lavírozott a kocsik mellett, nyilván gépi rásegítéssel, mert ember magától nem képes ilyen pontosan 3 cm-t tartani a külső sávban az autóktól.

Darwin-díjat nekik!

A tavaly tavaszi Critical Mass: megértem, hogy a fiataloknak a járdán kellett bringázniuk, hiszen az úttesten annyi kerékpáros volt, hogy már nem fértek el többen.

További járdahasználók és gyalogosfegyelmezők:

Szép, de a járdát foglaló kerékpár.

A Margit hídon kutyákat, gyalogosokat és kerékpárosokat kell kerülgetni folyvást.

Szép bicikli.

Természetesen kikerülöm őket, nem szeretem a konfliktusokat, ráadásul többen is vannak.

Ez is szép bicikli.

Előbb járni tanul meg az ember, és csak azután ül biciklire.

A blog eddigi működése és sikere miatt egy pillanatra szerkesztőségileg megpihenünk, és visszatekintünk, hogy számvetést készítsünk. Sokan megkérdőjelezték, hogy van-e értelme a blognak: természetesen van, sőt ahogy az utolsó hozzászólásokból következtetni lehet, sokan a rabjává váltak ennek a szerény felületnek.

Az is kiderült, hogy noha nem tévedtem nagyot: a bringások tényleg azt hiszik, hogy nekik _mindig_igazuk van, és sajnos az is kiderült, hogy ehhez az attitűdhöz sok esetben mérhetetlen arrogancia és agresszivitás is párosul, voltak olyan bringás kommentelők, akik toleranciáról és értelemről is tanúbizonyságot tettek: nekik külön is köszönöm, hogy a blogon párbeszéd indult bringások és nem bringások között.

Az olvasottsággal sincs különösebb bajom. Négy napon frissült a blog, ezalatt több mint ötszáz hozzászólás, és húszezer letöltést számolt a robot. Külön öröm, hogy a hozzászólók nagy része biciklis, akik legalább addig sem az utakon hozzák a szívbajt az emberre.   

A fenyegetések, a trágárságok, és sok esetben a váratlan tolerancia éppen arra buzdít, hogy ne adjuk fel, mert hisszük, hogy a kezdeti érzékenység éppen annak tudható be, hogy olyan témát érintünk, amelyet sok-sok elfojtás és tájékozatlanság leng körül. Ígérjük, folytatjuk, mindjárt nagyszerű fényképekkel térünk vissza.

A biciklisek nap mint nap bizonyítják, hogy a legelemibb ismeretekkel sem rendelkeznek, és rájuk férne egy tanfolyam, amelyen megtanulhatnák, hogyan bringázzanak úgy, hogy másokat se veszélyeztessenek.

Horváth Péter volt olyan nagy lelkű, hogy elküldte nekem a kerékpárosokra vonatkozó fontosabb KRESZ-szabályokat, amelyet most itt nyilvánosságra hozok (vigyázat, aljas pdf formátumban nyílik). Sajnos rajzok nincsenek hozzá, ezért lehet, hogy többeteknek túl száraz lesz. Na jó, csak vicceltem. Vannak rajzok is.

Egymillió forint értékben 17 darab biciklit loptak el Dunaújvárosban. Szerencse hogy nem Budapesten, mert itt egy biciklire is ráköltenek egymillió forintot. 

A dunaújvárosi banda augusztus óta lopkodott. A rendőrségi közlemény szerint voltak olyan elvetemültek, hogy még ötödik emeletről is loptak el biciklit, elloptak még egyet a Városháza térről, aztán a kórház parkolójából, és a Béke nagyáruházig mindenhonnan tűntek el bringák, amerre csak most lebukott húszéves tolvaj megfordult.

A. G.-t végül a bringások közismert megfigyelőképessége buktatta le. A kisváros egyik lakója felismerte a haverja szintén ellopott kétkerekűjének valamilyen jellegzetességét egy ismeretlen biciklin. Kiderült, hogy ez esetben nem kleptomán bringások az elkövetők, hanem egy bűnszövetkezet, amely szétszerelt ésvagy eladott bringákat.

Közismert, hogy Magyarországon nem csak ez a 17 bicikli lopott. Sajnos nagyon sokan vesznek olyan bringát, alkatrészt is, amelyekről tudni lehet, hogy valakinek hiányoznak. Én magam azonban több olyan bringást is ismerek, akik legálisan vették a járművüket. 

Nem időszerű a biciklizés komolyabb megrendszabályozása mellett érvelni, de a kommentekben megszólaló szakértők szerint a lopások ellen azonosíthatóságot elég lenne például a biciklikre szerelt rendszámmal alkalmassá tenni. Hallgassunk oda, és a következő Critical Mass szólhatna például erről is. Ha mégsem erről fog, nincs kétségem affelől, a bringások kinek a szekerét tolják.

Számtalan olyan olvasó is akad, aki gyűlöletet lát egy ilyen blogon is, mint ez, nekik mondom, a következő sorok egyértelműsítik, hogy a bringások sem angyalok. 

Ugyanis a bringásokról nem csak az derült ki, hogy gyakran nem tartják be a közlekedési szabályokat, de mint az a hírekből tudható, a csepeli autógyújtogató is biciklivel ment lángra lobbantani a parkoló járműveket, amiből persze nem az következik, hogy minden bringás pszichopata piromán.

A kommentekben találtam azt az érdekes egybeesést is, hogy Prisztás József nevű férfiút is egy biciklista lőtte le. Tovább keresgéltem a világhálón, és mit találtam: szökésének huszadik napján, a Budakalász közelében elfogott Tamás Imre Zoltán is, aki a katonai ügyészségről úgy szökött meg, hogy leütötte az őrét, azután került vissza a börtönbe, hogy hiába próbált biciklin kereket oldani az őt felismerő rendőrök elől.

Sőt, biciklin menekült egy német feleséggyilkos is, és hosszasan lehetne hozni külföldi példákat is, de mi csak magyarországi eseményekkel szeretnénk foglalkozni. A következő posztokban visszatérünk a mindennapos eseményekre.

Az alábbi történetcsokrot Ztf bocsátotta a rendelkezésünkre. A kvázi balesetekből azt látni, hogy a biciklisek gyakran nem tudják elképzelni a közlekedési szituációt az autós/gyalogos szemszögéből, hogy amíg ők begurulnak valahova, és átlátják a helyzetet, a közlekedő társnak erre nincs esélye sem.

Először is gratulálok a blog ötletéhez, végre jöhetek a sztorijaimmal, amikből sajnos van egy-néhány. Előre bocsátom, elég sokat közlekedek főleg a budai oldalon kocsival, biciklivel és gyalog is, ennek ellenére kipécéztem magamnak a bringásokat és maximálisan elegem van belőlük (még olyankor is amikor én is biciklin ülök), érdekes módon a gyalogosok és az autósok még nem váltottak ki belőlem ilyen érzéseket.

Nyáron, ősszel a Fő utcán rendszeresen dugó volt a Clark Ádám tér előtt, két sávban áltak az autók. Biciklisek kedvenc sportja, hogy 25-30 km/h elrobogtak a két beállt kocsisor között. Ez nagyon vagány dolog, de amikor egyszer a buszsáv közeledett előttem és sávot váltottam balra - az ott mögöttem álló autós villantott hogy beenged - belenéztem a tükörbe, sehol semmi, elindulok. Erre becsapódik egy biciklis, néhány centin és egy fékbetaposáson múlt, hoyg csak mellém,és nem a kocsi orrába, meg persze ő is elrántotta a kormányt. Aztán mintha mi sem történt volna ő száguld tovább, én meg állok és nézek. Gratulálok!
A baj az, hogy 4-5 kocsival hátrébb már nem látni őket, mert ugye annyira nem szabályos a sor, de ha ez nem baj...

Következő. Jobbra fordulok be  a kis utcába, gyalogosoknak zebra, egyszerre zöld  a lámpa nekik is és nekem is. Nézek jobbra, gyalogos nincs, nézek balra, gyalogos van de cigizik, néz más felé, egyhelyben áll, nem jön, megyek befelé az utcába. Erre az előbbi gyalogos és a bokrok takarásából beugrat (!) elém a járdáról egy biciklis, mögötte szágul a haverja, robognának tovább a járdán (hogy kerültek oda? miért kell száguldani? miért kell beugratni a kanyarodó autó elé???), de nem robognak, hanem az első felbukik, mert akkorát húzott a féken. Ezek után a haverja meg akar verni, mert nem adtam meg nekik az elsőbbséget (?).

Amit még nagyon szeretek, ha a sokat szidott felső rakparti gyalogos/biciklis úton, biciklizek, a változatosság kedvéért. Ilyenkor is letol a többi kedves bringás, aki itt is lohol 30-al, szarik bele magasról, hogy közben keresztül megy két gyalogoson meg egy-két óvatosabb biciklisen. És ha nincs szerencsém, akkor nem az útról tol le, hanem bele a lámpaoszlopba, meg a korlátba. Igazán izgalmas a Lánchíd alatti alagútba csendben berobogni, hogy esélye se legyen a szembejövőnek. Itt gyalog átmenni csak erős idegzetűeknek ajánlott jó reflexel és komoly összegű biztosítással.

Lámpa. A biciklire szerelhető lámpa, a mi világít is, meglehetősen drága. Értem is, hogy nincsen rá nagy kereslet. Különösen szeretem, a Kosztolányi előtt a Bartók Béla úton, amint a fák nem engedik át a lámpák fényét, és fekete mackóban karikázik előre a bicajos a tök sötétben. A Körtértől idáig a gyalogosok is folyamatosan potyognak rá az úttestre a piros lámpáik ellenére, olyan az egész mint a valami pörgős számítógépes kerülgetős játék. És nem azért mert gyorsan megyek, hozzáteszem, elég erősen le szoktam itt lassítani, a megengedett határ alá, merthogy számítok a sok baromra. Gondolom nem minden autós áll így hozzá, és nem biztos, hogy nincs igazuk...

Összegezve, szerintem a bringások jelentős része egyrészt vagy nem ismeri a KRESZt, vagy magasról szarik rá, vagy  ami rosszabb, hogy fogalma sincs arról, hogy egy autóból nézve belőle mikor mi látszik, vagy mit érez az a  gyalogos, aki mellett 5 centire 30-al elszáguld.

Mindezek ellenére szerintem is ösztönözni kell a biciklizést, elég volt a szmogból, de egy kis közlekedési kultúrát is ki kellene kényszeríteni hozzá. Jön mindjárt a jó idő, jön a sok biciklis és már kicsit félek. Az biztos, hoyg most nyugodtabbak az utak.

Nem indult jól az éve annak a biciklisnek, akit Csongrádban halálra gázolt egy autós a múlt szombat este. Az ötvenegy éves férfi a 451-es úton haladt, és jóllehet a kerékpáron villogó is volt, de a kerékpáros nem viselt láthatósági mellényt. Béke poraira.

Minden ízében ebbe a blogba kívánkozik az a sztori, amelyet egy pártfunkci és a tahó biciklis vidám kis közjátékából alakult ki.

Személyesen is ismerem Vadász János, egykori szakszervezetis vezetőt, aki a legelső pillanatban átállt a hatalom oldalára, amikor erre alkalom kínálkozott. Medgyessy Péter mellett egy akármilyen bizalmi, őrsvezető lett, kapott egy hivatali gépkocsit, hivatali titkárnőt, fizették a hivatali telefonját, személyes véleményem szerint mindezzel Vadász társadalmi hasznossága ki is merült.

A lényeg, hogy Vadász úgy érezte, ő már elég menő ahhoz is, hogy egy pisztolynak látszó riasztópisztolyt hordjon magával, és csak az alkalomra várt, hogy egyszer ki is vegye a kesztyűtartóból, hogy megmutathassa, ki is ő valójában. Ezt az alkalmat a "tahó biciklis" adta meg, akivel közlekedési konfliktusba keveredett.

Egy hétköznapi kis kurvaanyázából a Kodály Köröndön, tisztességes bűncselekmény lett, kíváncsian várjuk a fejleményeket.

Éppen a márciusi Critical Mass napján történt, egy napos kora délutánon. Magam sem értem, miért voltam annyira bolond és figyelmetlen, bár meglehet, éppen az volt a baj, hogy tavasz volt, a fene sem érti, hogy ez a tény ilyen idős korára még bármit is jelentsen az embernek, mindegy, elmúlt már, de annyi hozadéka lett annak a napnak, hogy akkor lettem véglegesen biciklis ellenes.

Visszatérve arra a napra, töretlen önbizalmam és jó kedvem boldog tudatában a budai rakparton a Lánchíd felől a Batthyány tér felé gyalogoltam, és éppen telefonáltam. Aki járt már arra, az tudja, hogy elég szűkös úton együtt haladnak a biciklisek, a görkorisok, a futók, és a gyalogosok.

Ha jól emlékszem egy randevút beszéltem meg egy ismerősömmel, amikor észrevettem, hogy érkezik a villamos, és gondolkodás nélkül a villamosmegálló felé vetettem magam, illetve csak vetettem volna, de abban a pillanatban a bal oldalamba belevágódott valami.

Az egész egy pillanat töredéke alatt játszódott le, amint észleltem, hogy egy biciklis ütközik nekem, a két kezemmel megfogtam a bicikli szarvát, a bringa a hirtelen blokkolástól megállt, a biciklis pedig a lendülettől előre esett, mellettem, a földön landolt.

A telefonom sem esett ki a kezemből, csak egy "elnézést, mindjárt visszahívlak"-ra voltam képes, és így néztünk egymásra, a földön fekvő biciklissel. Azt tudom, hogy gyorsan jött, és azt tudom, hogy nekem fájt az oldalam, a biciklisnek viszont az egész lába felhorzsolódott, és ahogy felsegítettem, egész testében remegett. Megsajnáltam, adtam neki egy korty vizet a saját flakonából, aztán megbeszéltük, hogy a világ kegyetlen, majd tovább gördült. Ment a Critical Massra.

Onnantól kezdve tudom, hogy a biciklisek többet képzelnek magukról, mint amire képesek, és ez nem jó így. Ebbe a blogba azokat a történeteket várom, amelyek veletek esett meg, és a főszereplői biciklisek voltak.