A bicajosok sem angyalok

Nem az a legidegesítőbb a biciklisekben, hogy szabálytalankodnak, hanem az, hogy meg vannak arról győződve, hogy igazuk van.

Amennyiben van egy bringás sztorid, küldd el nekem, és posztolom. bpfopolgarmester kukac gmail pont com

Friss topikok

Linkblog

A bringázás bűnözőket kreál

2009.01.22. 12:03 Mikulás

Számtalan olyan olvasó is akad, aki gyűlöletet lát egy ilyen blogon is, mint ez, nekik mondom, a következő sorok egyértelműsítik, hogy a bringások sem angyalok. 

Ugyanis a bringásokról nem csak az derült ki, hogy gyakran nem tartják be a közlekedési szabályokat, de mint az a hírekből tudható, a csepeli autógyújtogató is biciklivel ment lángra lobbantani a parkoló járműveket, amiből persze nem az következik, hogy minden bringás pszichopata piromán.

A kommentekben találtam azt az érdekes egybeesést is, hogy Prisztás József nevű férfiút is egy biciklista lőtte le. Tovább keresgéltem a világhálón, és mit találtam: szökésének huszadik napján, a Budakalász közelében elfogott Tamás Imre Zoltán is, aki a katonai ügyészségről úgy szökött meg, hogy leütötte az őrét, azután került vissza a börtönbe, hogy hiába próbált biciklin kereket oldani az őt felismerő rendőrök elől.

Sőt, biciklin menekült egy német feleséggyilkos is, és hosszasan lehetne hozni külföldi példákat is, de mi csak magyarországi eseményekkel szeretnénk foglalkozni. A következő posztokban visszatérünk a mindennapos eseményekre.

31 komment

A bejegyzés trackback címe:

https://hulyebringas.blog.hu/api/trackback/id/tr87890678

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Rix Raw · http://www.rixraw.hu 2009.01.22. 12:53:58

Eddig azt hittem, hogy a blog írója egyszerűen csak buta, de most már kezdem azt hinni, hogy itt inkább kerékpáros ellenesek lejáratásáról van szó.

Steerio 2009.01.22. 14:41:02

@Rix Raw: Miért, mi az hogy kerékpáros-ellenesség? Valami Fradi-Dózsa színvonalú szembenállás meg egymásraköpködés van? Mer' hogy te biciklivel mész, haljál akkor te meg? :)

Veszélyeskerékpáros-ellenesség, az rendben. De akkor már még jobb a veszélyesenközlekedő-ellenesség. Én bizony azokat mindet utálom.

Redford 2009.01.22. 16:20:48

Én valahol azt hallottam, hogy Hitler oxigént lélegzett. És egy csomó embert láttam, aki szintén így tesz. Szerintem minimum be kéne zárni mindenkit, aki így tesz.

1Ember 2009.01.22. 17:36:47

Mikulás: "Számtalan olyan olvasó is akad, aki gyűlöletet lát egy ilyen blogon is, mint ez, nekik mondom, a következő sorok egyértelműsítik, hogy a bringások sem angyalok."

Két kérdésem lenne:
1. Ki mondta Neked, hogy a biciklisek azok (mármint angyalok)??? Talán vele kellene megbeszélned ezt a kérdést, nem?
2. Az emberek nem hangyák, vagy méhek, van egyéniségük, személyiségük, képesek önálló döntéshozatalra is. Lehet, hogy tartozik valaki egy közösségbe, de az egyén maga dönt és cselekszik, s ha hibázik nem a közösség hibázik, hanem az egyén.
Miből gondolod, hogy x egyéni biciklis hibás döntéséért minden biciklis közösen felelős?
Vagy, ha van n db autós, ahol mindenki elkövet valamilyen hibát, csak te nem (tételezzük fel), akkor úgy érzed, hogy n-1 autós hibája miatt Te is felelős vagy, pusztán mert az autósok közösségébe tartozol?

Joe Forster/STA · http://sta.c64.org 2009.01.22. 19:45:21

Az autóval (relatív) gyorshajtók (potenciális) gyilkosok. A zebrán autóval körbenézés nélkül áthaladók (potenciális) gyilkosok. A pirosban autóval áthaladók (potenciális) gyilkosok. A záróvonalat autóval átlépők (potenciális) gyilkosok. És még sokan mások... barátod a Google!

A potenciális szót azért írtam zárójelbe, mert autóval naponta valóban gyilkolnak is. (Tehát nem a bűncselekményt elkövető személy ül autóba - mint a fenti biciklis példák -, hanem magát a bűncselekményt követi el autóval. Értjük a különbséget?) Statisztikákat lásd pl. itt: baleset-megelozes_hu.web.maxer.hu/cms/index.php?option=com_content&task=view&id=2363&Itemid=61

Alf (törölt) 2009.01.22. 21:14:05

Az a poén, hogy én is bedőltem a blognak.
bocsi az anyázásért, mostmár minden tiszta

király vagy, bocs még1x

üdv

Alf

XD

Alf (törölt) 2009.01.23. 00:42:03

@Redford: nem tom, én inkább nitrogént lélegzek, mint oxigént, akkor én jófej vagyok?

Rix Raw · http://www.rixraw.hu 2009.01.23. 11:25:36

Az a hülye, aki nem érti a viccet, nem az, aki mondja. Én voltam a hülye. :(

Így: rixraw.hu/index.php?option=com_idoblog&task=viewpost&id=159&Itemid=

Jean Valjean 2009.01.23. 12:23:42

Hallod-e Mikulás?! Ritka hülye egy ember vagy te. Vagyis inkább nem is hülyének neveznélek, hanem primitívnek. Szóval szerinted aki bringás, az már mind elvetemült bűnöző, vagy ha nem is az, de az lesz belőle? Muhaha. Szerinted akkor J.F.Kennedy-t is egy bringás lőtte le?

Lunchtime 2009.01.23. 13:42:07

ez mát télleg beteg - kezeltesd

Thyb 2009.01.23. 14:34:43

index.hu/politika/bulvar/ksl7400/ Bement, nem betekert, csak mielőtt ezt is a brigás társadalom számlájára irod.

Mikulás 2009.01.23. 14:37:53

@Thyb: olvastam., szomorú eset, de külfölddel nem foglalkozom.

Thyb 2009.01.23. 14:51:05

Ő is gyalog menekült a helyszinről. index.hu/politika/bulvar/bank090113/
Bár tusszal amugy is csak tandemet használhatott volna. :D

Agyalap 2009.01.23. 16:25:54

Mivel az orvlövészek nem mehetnek bringával a tetőre, ezért minden hegedűtokkal mászkáló gyalogost becipelek ezentúl a legközelebbi rendőrörsre.
Igazán nem tudom mit gondoljak, viccnek nagyon gyenge ez az egész, komolynak meg túl durva.

Thyb 2009.01.23. 17:29:36

@Agyalap: Na most bebuktam, tudok hegedülni, bringázok, vezetőim is van, sőtt elég sokat kell vezetnem, s olykor sétálok is. Akkor mindebből az jön le, hogy én vagyok az 1.számú közellenség.
Még sosem hallottam, hogy kerékpárra kötött 70 kg C4-el hajtottak volna végre öngyilkos merényletet.

Joe Forster/STA · http://sta.c64.org 2009.01.23. 17:44:46

Ja, akkor jól van... Még egy blog, amibe fölöslegesen írtam, ezért nem is fogok. Sziasztok, további jó szórakozást!

nds 2009.02.01. 23:18:51

Ha ezt a posztot komolyan gondoltad, akkor veszedelmesen buta vagy.
Ha viszont viccnek szántad, akkor is.

Mikulás 2009.02.02. 13:45:30

@nds: még jó hogy te megérkeztél, és világítasz nekem a sötétben.

Agyalap 2009.02.02. 13:52:03

@Mikulás: Azért valami igaza van neki :)

Agyalap 2009.02.02. 13:59:51

@Mikulás: Azért gondolom a "A bringázás bűnözőket kreál" címet Te sem érzed Tolsztoj-hoz méltó komolyságúnak...

virg 2009.02.02. 22:58:46

ez a kis hírcsokor is azt bizonyítja, hogy a bringa a leggyorsabb közlekedési eszköz:)

nds 2009.02.03. 11:09:35

@Mikulás: Akad itt elég világosság, csak nem belőled árad.

Mikulás 2009.02.03. 13:25:43

@nds: de sajnos nem is belőled

nds 2009.02.03. 13:46:30

@Mikulás: Kedves Mikulás!
Akad olyan posztod, amelyiknek látom valami értelmét.
De ennek sajnos nem.
Ha ez alapján sötétnek gondolsz, akkor legyen igazad.

Mikulás 2009.02.03. 13:51:07

@nds: hagyjuk már a személyeskedést!

nds 2009.02.03. 13:57:20

Hagy@Mikulás: Hagyjuk már az ilyen buta poszt címeket...

Vagy írd át mondjuk erre: A születés bűnözőket kreál.

Mikulás 2009.02.03. 14:05:36

mi lenne, ha megengednéd nekem, hogy ezen a blogon magam döntsem el, hogy milyen címeket adok?!

mondjuk a te címed sem rossz, de ez a porontyon inkább el tudnám képzelni

nds 2009.02.03. 14:33:21

@Mikulás: Persze.
Ez a te blogod.
Úgy vezeted félre az embereket - akik hagyják magukat - ahogy csak szeretnéd.
Én kérek elnézést, amiért a poszt címmel nem tudok megbarátkozni.

Ja és még egy régebbi hír, amiben BRINGÁS volt az elkövető:

www.zoom.hu/kulfold/osszevissza-kaszabolt-az-amokfuto-a-belga-bolcsodeben-37504.html


Remélem nem gond, hogy ide írtam és nem küldtem el a címedre?

nds 2009.02.03. 14:36:59

@nds: Bocsánat.
Fentebb olvastam, hogy külföldi esetekkel nem foglalkozol...

Húzzunk bele! 2009.07.05. 13:25:22

Bankot rabolni mivel járnak te féleszű Mikulás?
süti beállítások módosítása