A bicajosok sem angyalok

Nem az a legidegesítőbb a biciklisekben, hogy szabálytalankodnak, hanem az, hogy meg vannak arról győződve, hogy igazuk van.

Amennyiben van egy bringás sztorid, küldd el nekem, és posztolom. bpfopolgarmester kukac gmail pont com

Friss topikok

Linkblog

Tavalyi kaland

2009.01.19. 12:55 Mikulás

Éppen a márciusi Critical Mass napján történt, egy napos kora délutánon. Magam sem értem, miért voltam annyira bolond és figyelmetlen, bár meglehet, éppen az volt a baj, hogy tavasz volt, a fene sem érti, hogy ez a tény ilyen idős korára még bármit is jelentsen az embernek, mindegy, elmúlt már, de annyi hozadéka lett annak a napnak, hogy akkor lettem véglegesen biciklis ellenes.

Visszatérve arra a napra, töretlen önbizalmam és jó kedvem boldog tudatában a budai rakparton a Lánchíd felől a Batthyány tér felé gyalogoltam, és éppen telefonáltam. Aki járt már arra, az tudja, hogy elég szűkös úton együtt haladnak a biciklisek, a görkorisok, a futók, és a gyalogosok.

Ha jól emlékszem egy randevút beszéltem meg egy ismerősömmel, amikor észrevettem, hogy érkezik a villamos, és gondolkodás nélkül a villamosmegálló felé vetettem magam, illetve csak vetettem volna, de abban a pillanatban a bal oldalamba belevágódott valami.

Az egész egy pillanat töredéke alatt játszódott le, amint észleltem, hogy egy biciklis ütközik nekem, a két kezemmel megfogtam a bicikli szarvát, a bringa a hirtelen blokkolástól megállt, a biciklis pedig a lendülettől előre esett, mellettem, a földön landolt.

A telefonom sem esett ki a kezemből, csak egy "elnézést, mindjárt visszahívlak"-ra voltam képes, és így néztünk egymásra, a földön fekvő biciklissel. Azt tudom, hogy gyorsan jött, és azt tudom, hogy nekem fájt az oldalam, a biciklisnek viszont az egész lába felhorzsolódott, és ahogy felsegítettem, egész testében remegett. Megsajnáltam, adtam neki egy korty vizet a saját flakonából, aztán megbeszéltük, hogy a világ kegyetlen, majd tovább gördült. Ment a Critical Massra.

Onnantól kezdve tudom, hogy a biciklisek többet képzelnek magukról, mint amire képesek, és ez nem jó így. Ebbe a blogba azokat a történeteket várom, amelyek veletek esett meg, és a főszereplői biciklisek voltak.

239 komment · 1 trackback

A bejegyzés trackback címe:

https://hulyebringas.blog.hu/api/trackback/id/tr62887792

Trackbackek, pingbackek:

Trackback: StirlitzBlog 2009.01.27. 22:31:04

A bölcsődések sem angyalokNna. Stirlitz estéjét bearanyozta egy újabb mintapéldánya a köldökvakaró idiótának.2009.01.09. 12:25Nyálcsöpp a monitoron... smacula.. Ajvé!"Magam sem értem, miért voltam annyira bolond és figyelmetlen, bár meglehet, éppen a…

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Steerio 2009.01.19. 15:11:57

@Lovag, aki azt mondja: Ni!: az exbarátnőmet elütötte egy autó. Zebrán ment át, gyalog, kerékpárt tolva, tehát teljesen szabályosan. Egy busz elengedte őt, de annak takarásából a következő sávban érkezve egy autó elütötte, kitépte a kezéből a bringát és áthajtott a lábán. Ha egy picit előbb érkezik, meghal. A KRESZ szerint gyalogátkelőhely előtt álló jármű mellett elhaladni tilos. Ettől függetlenül soha nem rongált meg autót és nem üvöltözik velük, hogy menjenek az útról.

Veled ellentétben viszont azt sem gondolja, hogy minden autós hibás lenne az eset miatt. :)

Funkerman 2009.01.19. 15:13:01

Nekem pl. 15 éve van jogsim. Abból intenziven (szinte csak városban) kb 12 évet vezettem. Most is van autóm, de csak végszükség esetén ülök bele. Pontosan tudom, h mit művelnek az autósok a közutakon, h miként kerülik ki a bringást a körúton. Hogy arra nem képesek (tisztelet a kivételnek) ha éppen úgy hozza szitu, h rálépjenek a fékre, mert csak akkor tudná normális távolságban kikerülni. Inkább 8 és fél centire, kanyarban előz. És amikor ezután felnézek és látom, h belenéz a tükrébe, h nem estem e be egy parkoló kocsi alá és én bemutatok neki, akkor ő visszamutat, mert ez a magyar mentalitás.

marxcie · http://www.kerekparosklub.org/milyen-erveket-ne-hasznalj-amikor-biciklisekkel-vitatkozol-0 2009.01.19. 15:13:27

azert acsi, csalad mellett rakni 60al nem szep. ha megyek latom a csaladot fekezek, mosolygok csengetek szolok, lassan reagalnak adnak helyet elgurulok mellettuk es megnyomom megint. nem olyan nagy dolog az, es inkabb adok a vadlinak egy kis munkat mint hogy mondjuk egyik bizonytalan kisbringassal utkozzek.

bonobonohu · http://bono.hu 2009.01.19. 15:13:29

"""gondolkodás nélkül a villamosmegálló felé vetettem magam"""

akkor összegzem.
hülye vagy, nem gondolkodsz, nem nézel, és még te vagy felháborodva, még te leszel "véglegesen biciklis ellenes". gratulálok.
leülhet fiam, egyes!

javaslom, hogy azért, mert hülye vagy, ne másra haragudj, hanem saját magadra.
egyik kedvenc mondásom: "az élet kegyetlen. ha hülye vagy, mégkegyetlenebb!"

biztos vagyok benne, hogy a bringás is levonta ott és akkor a konzekvenciákat. legközelebb talán nem fog annyit reszkírozni, nagyobb esélyt ad, hogy a hülye gyalogos eléje lép. mert az olyan. gondolkodás nélkül.

egyébként az az út, tényleg egy gáz az egész. eleve, akinek a fejéből kipattant a közös "gyalogos- és kerékpárút" fogalma, ítélném arra, hogy egész nap ott közlekedjen, fel-alá.

másfél évig jártam ott, reggel-este, párszor sikerült leüvöltenem a "gondolkodás nélkül elémvetette magát" típusú gyalogost, egyszer inkább fának kormányoztam magam, úgy lépett be elém a hülyéje... olyan is volt, hogy tatter-mammer egymás mellett battyogott ott, helyet nem hagyva, természetesen. messziről(!) (50-100 m) üvöltöttem rájuk, mammer meg is hallotta, kihúzta előlem tattert, nézett rám bambán, majd mikor pont féktávra értem, belépett a tatter helyére, épp elém. miért nincs olyan, hogy gyalogos jogsi? na az övét simán be lehetne vonni. :-P (posztírójéval, és minden "gondolkodás nélkül", pláne TELEFONOS BEFOLYÁSOLTSÁG ALATT közlekedőével együtt! :-P)

és hogy honnan tudom, hogy pont féktáv?
1 azaz egy centire tőle álltam meg...
... majd eldőltem mint egy zsák, hiába no, kezdő patentpedálos-korszak volt még... :-P :-D

szóval, szar az az út, rossz az elgondonlás, amit "gyalogos- ÉS kerékpárútnak hívnak", DE! ez nem mentesíti a GONDOLKODÁS alól a kedves ott közlekedőket. se a bringást, DE A GYALOGOST SEM! érted, Mikulás? ha ezt nem fogod fel, akkor legközelebb egy kamion elé lépsz majd gondolkodás nélkül. azt viszont garantálom, hogy utána nem leszel "véglegesen kamion ellenes".
talán egy következő életedben...

dr. Kóser Malac™ (a legnagyobb demokrata civil)! 2009.01.19. 15:13:50

@Steer: Megint egy okos hozzászólás! :)
Az autón van rendszám, beazonosítható, megbüntethető a sofőr, ha szabálytalankodik vagy balesetet okoz. A bringás nem nagyon, csak ha fekszik az eset után...

Reggie 2009.01.19. 15:13:55

Kóser Malac 2009.01.19. 15:11:06

Egyszer sem.

Bál 2009.01.19. 15:14:22

@Walter Melone:

Ohh, köszi! De vezetek is a bringa mellett, szóval szerencsére több járművön keresztül is rálátok a dolgokra. És képzeld autóval se lassítok le mindig 30ra, ahogy kell, a vasúti átkelőnél, és autópályán is néha 130 fölött van a mutatóm... Asszem értelmes ember mérlegelni tudja ezeket a szabályokat és tud igy is biztonságosan közlekedni. Sávot viszont sose váltok körültekintés, autóban, index nélkül, és tisztelem a közlekedés minden résztvevőjét. Ettől függetlenül bringával és gyalogosként sem fogok asszem ezen túl se megállni a pirosban az Operánál, ha szabad előttem a zebra:D

Köszi a meghívást a KRESZ órára, látatlanban is elhiszem, hogy minden egyes szabályát derekasan betartod;)

Nah pá, és most tényleg bringa!

Steerio 2009.01.19. 15:19:26

@Kóser Malac: ne haragudj, ezt melyik hozzászólásomra reagálod? Nem tudom melyikhez kötni azt, amit mondasz. :)

Lovag, aki azt mondja: Ni! 2009.01.19. 15:19:37

@Steer:
Én sem gondolom, hogy minden bringás hibás. Nem is írtam ilyet. CSak annyit, hogy nem vagytok a kedvenceim.
Ha egy közösség anyagi kárt okozott, tettlegesen bántalmazta a csajom, akkor azt a közösséget nem fogom szeretni. És ha találkozok egy olyan emberrel, aki a közösséghez tartozónak vallja magát, akkor kifejtem, hogy miféle atrocitások értek a közösséggel kapcsolatban. Azért kötöm a bringásokhoz azt a dolgot, mert csak ebbe a halmazba tudom őket besorolni. És ha az adott emberek nem bringával közlekednek, akkor egyik eset sem történik meg. Ti meg az "autósok"-az szidjátok, mert ledudálnak az útról. És ezt elmondjátok minden lehetséges fórumon, hogy az "autósok" között sok a hülye. Ezzel egyetértek, pedig én is ebbe a közösségebe tartozom. Viszont a bringások között is sok.
És a végén levonjuk majd a következtetést, hogy minden közösségben sok a hülye, és valójában nem is a bringásokkal meg az autósokkal van a baj, hanem a hülyékkel. Mi normális emberek, meg tök jól elférünk egymás mellett.
Csak tudod ezek a dolgok akkor is idegesítik az embert. Téged nem idegesítene, ha elütnék a barátnőd? Téged nem idegesítene, ha egy havi fizetésedet majdnem elérő anyagi kárt okoznának, és elmenekülnének? Te nem haragudnál arra a közösségre, amihez ezt kötni tudod?

dr. Kóser Malac™ (a legnagyobb demokrata civil)! 2009.01.19. 15:19:46

@marxcie: Köszönöm, ez a jó hozzáállás! Szerencsére a többség ilyen.

macihagyma 2009.01.19. 15:20:59

@drRoot:

Sokkal szívesebben bringázom -10 fokban, mint nyáron. Most is bringával járok, de rettegek a tavasztól.
Aranyos család, kertvárosi úton, egymás mellett. Apukán, anyukán sisak, gyereken semmi! Normálisak ezek??
Jobbkéz nuku, bele a vakvilágba, mikor meg szólok, hogy szerencséjük volt, csak lesnek.

Steerio 2009.01.19. 15:22:48

@Lovag, aki azt mondja: Ni!: De egy közösség nem tud anyagi kárt okozni, maximum ha összegyűlnek lincselni. Nem tartom ezt valószínűnek.

Én nem tartom "az autósokat" hülyének. A hülye autósokat tartom hülyének. Meg a hülye bringásokat.

Ja, igen, elütötték a barátnőm, autóval, mint feljebb leírtam. Nem haragszom se a férfiak, se a Zénó nevűek, se az autósok "közösségére" emiatt, pedig nagyon sokat volt gipszben utána. Azért érzek így, mert csak egyetlen ember tehet róla - aki elkövette.

Steerio 2009.01.19. 15:28:01

@Kóser Malac: ezt nem értem. Nem para, ha elüt, csak utána legyen azonosítható? Ha gyalog vagyok, akkor is ki tudom szúrni a kerekedet, sőt, le is üthetlek, és nincs rajtam rendszám, nem vagyok azonosítható. Akkor most utáljuk a gyalogosokat is?

Én nem tudok így összehasonlítani 100 lóerővel hajtott másfél tonnát 150 wattal hajtott 80 kilóval, az autó sokkal durvább rendetlenséget tud csinálni. Bringával is megengedhetetlen bármilyen baleset okozása, de tudod, ha elég nagy bajt csinál, akkor már ő is fekszik.

Én nem a rendszámhiányt látom itt a legnagyobb problémának.

Dinsdale Piranha 2009.01.19. 15:29:10

Túl kellene lépni az efféle sztereotípiákon, mint: hülye BMW-s, hülye bringás, hülye Suzukis, hülye BKV...Felelőtlen ostobák minden kasztban vannak, ezért még nem illik megbélyegezni egy egész közösséget. Egyelőre sajnos a társadalmi fejlettség alacsony szintjén járunk. Nem nagyon figyelünk egymásra a nyavalygáshoz és a fikázáshoz ellenben nagyon értünk.

Lovag, aki azt mondja: Ni! 2009.01.19. 15:29:30

@Steer:
Nem a közösség okozt az anyagi kárt, hanem a közösség egy tagja.

Azt hiszem mi egészen jól megértenénk egymást, csak egy kicsit elbeszélünk egymás mellett. :)
Szóval nekem is a hülye bringásokkal van bajom, meg a hülye autósokkal, meg a hülye gyalogosokkal. Mindenhol vannak hülyék. Sőt, úgy látom az egy főre jutó hülyék száma sajnos egyre nagyobb.
Én csak arra akartam reflektálni, hogy a bringások se mind angyalok. És ha feljön a szó a közösségről, akkor általában megemlítem, hogy sajnos összehozott már a sors ebbe a közösségbe tartozó hülyékkel. Ettől függetlenül vannak a barátaim között is bringások. Nekik is elmondtam a történeteket, egyetértettek, hogy ezek hülye bringások voltak.
nekem ezek a közösséghez köthető negatív tapasztalataim. Ennyi. De sosem diszkriminálnék senkit azért, mert a közösséghez tartozik.

notalabb 2009.01.19. 15:30:11

...de mi a frncért nem nézett a gyalogos hátra ha kanyarodik...jaaa hogy nálunk az a szokás hogy a gyalogos 'kolbászolhat' össze-vissza. (és a kocsik is ezt csinálják, sávváltás kontra indexelés) Én, ha gyalogos mellett megyek el, alapból azt feltételezem, hogy most fog 'félre lépni'. De még 10km/h-nál sem lehet reagálni, ha épp 1 méterrel előtted lépnek ki!!! Jó még a beszélgető 4-5 ember egymás mellett keresztbe elfoglalunk mindent, és az automata kutyapóráz keresztbe 6 méterre kiengedve - az állat (meg a kulya).
Érdekes én a gyalogosok között is ugyanolyan arányban látok piroson áthúzókat. Ez olyan népi hagyomány:autóval, gyalog, biciklivel...

Ja, meg majd egyszer elválasztják már végre a bicikli és gyalog utakat!...majd....egyszer....

robit_nesze 2009.01.19. 15:31:26

@Tomekkowal: hello. szerintem ha több a fény rajtam, akkor a kapucnin keresztül szeritem nem fogsz jobban látni. a nagyobb mindig vigyázzon a kisebbre, a bringás a gyalogosra, az autós a bringásra. Tibor

Poptaritop 2009.01.19. 15:32:46

@macihagyma: igen, én is így vagyok ezzel. Most még istenes, de tavasszal kiszabadulnak a barmok.

Más: már nem lepődök meg semmin ezek után:
jó néhány éve, amikor még a Kosztolányiról indultak az többek közt Érdi buszok.... Az egyik ilyen nagy sárga csuklós böhöm, tolat gyök kettővel, közben jó hangosan sípol. A humanoidok díszpéldánya átkelne az úton. Fél méterrel a csukló előtt telibeverte a fejével a busz oldalát. Igen, csont középen. Miközben az orrát meg a fejét fogta barátunk, a buszvezető kiugrott, és megkérdezte, hogy ezt így hogy. Válasz: nem vettem észre. :-)

Steerio 2009.01.19. 15:33:47

@Lovag, aki azt mondja: Ni!: hát persze hogy nem mind angyalok, de hát ezt aztán tényleg senki nem állította egy pillanatig sem.

Egyébként pont a konkrét közösségbe járó kerékpárosok azok, akik soha nem tesznek ilyesmit.

Én egyszer a zsákommal véletlenül behajtottam egy tükröt. Megálltam, visszafordultam, visszamentem a (dugó miatt egyébként egy helyben álló) furgonhoz, és megkérdeztem, okoztam-e kárt, mert ha igen, megtérítem. Pontosabban a felelősségbiztosításom téríti, de ha nem lenne, akkor is visszamentem volna. Egyszerűen azért, mert én ilyen nevelést kaptam.

Lovag, aki azt mondja: Ni! 2009.01.19. 15:36:22

@Steer:
Ha minden bringás ilyen lenne, akkor nem lenne semmi gond.

Azt hiszem Neked is nyugodtabb lenne az életed, ha az autósok meg olyanok lennének mint én. :)

dr. Kóser Malac™ (a legnagyobb demokrata civil)! 2009.01.19. 15:38:29

Szerintem van átfedés a bunkó bringás/autós/gyalogos között! (De jó meglátás!) :)))

Perillustris 2009.01.19. 15:39:10

@Káposztakukac: "ők még a piroson is lazán átmennek"

Ez már nagyon unalmas. Tény, hogy sok kerékpáros átmegy a piroson, és az is, hogy a másik fél szabálytalansága nem ment fel senkit. Ám kérlek mondj egyetlen csoportot, aki nem megy át a piroson.

Ja, hogy nincs ilyen? GYK: bizonyára nem jól van ez így, ám pont emiatt vérciki mindig ezt hozni fel példaként.

Check 2009.01.19. 15:40:21

Igencsak köszi a posztot! Légyszi drága bicajosok vigyázni a gyalogosokra. Fura dolog, de gyakran közlekedem a gyerekemmel járdán, miközben villám sebesen hajt el mellettünk bivalyerős terepbringával mindenféle jelzés nélkül, de bukósisakban a környék aktuális menő gyereke. Én hiába nézek állandóan minden irányba, a gyerek már csak olyan, hogy nem egyenes vonalban, a fal mellett oson. Mi van, ha egyszer összecuppannak? Nyilván nem az alig 30 kilós gyerekem nyeri meg a meccset. Erre gondolt már a csengő és világítás nélkül közlekedő lazuló? Pls menjen le szépen az úttestre, vagy ha azt fél használni, akkor tekerjen úgy, h ne kelljen félni tőle.

Frank Columbo 2009.01.19. 15:40:23

De ez most mi? Mész telefonálsz, ész nélkül irányt változtatsz és beléd megy egy gyorsan közlekedő bringás, kb egyformán voltatok hibásak, akkor miért felelőtlen minden bringás, véletlen balesetek előfordulnak nemértem a következtetésed. Critical Massen meg a legtöbb bringás azon az egy napon bringás egész évben.

Perillustris 2009.01.19. 15:41:25

@Subba Sógor: A közös szakaszon teljesen indokolt a 10km/h-s sebességkorlátozás. Aki ennél gyorsabban szeretene haladni, menjen a Fő utcán!

Steerio 2009.01.19. 15:41:38

@Lovag, aki azt mondja: Ni!: meg fogsz lepődni, szerintem a legtöbb autós határozottan jó fej, és hatalmas volt a fejlődés e téren ez elmúlt években. Csak nagyritkán van kiabálós-ráhúzós konfliktusom, de ők menthetetlenek, szerintem ők az asszonyt is verik otthon, velem meg az a bajuk, hogy "van rajtam sapka".

Toilet Trainer 2009.01.19. 15:42:16

kedves mikulás!
ehhez csak gratulálok!
neked megy egy vétlen biciklis a város egyik legrosszabb, járdán vezetett kerékpárútján, ami miatt mindenki csak szív, gyalogos, biciklis egyaránt, erre te indítasz egy bicikliseket kollektívan fikázó blogot. ez aztán nagyon nagy műveltségre vall.
Az alapesetből kiindulva még azt hittem, hogy ebből jó is kisülhet, és mondjuk a bringásokat segítve te is tennél az ilyen szar helyzetek ellen (mert ők ezért küzdenek), de nem.

5 éves módjára utálod az összes biciklist, és arra bíztatsz másokat, hogy "gyertek, fikázódjatok csak, anyázzunk egy kicsit!" ETTŐL AZTÁN TÉNYLEG JOBB LESZ EZ AZ ORSZÁG, GRATULÁLOK!

hajrá, csináljatok még egy kis autós-biciklis ellentétet. majd én is indítok egy összes autóst, pár vadbarom miatt fikázó blogot. asszem versenyt is fogunk hirdetni, hogy ki tud jobban kocsikat karcolni, hiszen megérdemlik...na jó, ezen még gondolkodom.

de te, és az összes benzingőzös dugóban stresszelő bátor netező társad is gondolkodhatna még egy kicsit. azt már tudjuk, hogy a közkeletű tévhit ellenére az autó nem növeli a péniszt, de ezzel együtt az értelmi képességeket sem kellene, hogy csökkentse.
próbáljatok tenni vmi jót. ha nem megy, akkor meg söprögessetek a saját házatok táján. a mennyországban talán majd akkor összefutunk.

Perillustris 2009.01.19. 15:44:52

@array: "mondjuk azt, hogy a gyalogosok meg bárhol átmennek (se lámpa, se zebra)"

A gyalogos - néhány kivételtől eltekintve - ott is átmehet, ahol nincs zebra, ám ott nincs elsőbbsége (kivéve kanyarodó járművekkel szemben).

Steerio 2009.01.19. 15:45:27

@Toilet Trainer: a poszt szerzője tömegközlekedő-gyalogos. Felesleges itt is autós-bringás intifádát gerjeszteni. Igyál egy komlótoboz-teát és pihenj le kicsit.

Pedig pont abban van igazad, hogy a gyűlölködés nem vezet sehova.

Reggie 2009.01.19. 15:48:52

Toilet Trainer 2009.01.19. 15:42:16

Szard le minek indul a blog, az az erdekes, hogy mi lesz belole.

vicsigabi · http://vicsigabi.blog.hu 2009.01.19. 15:50:59

Ha csak a biciklisták képzelnének többet, mint amire képesek....

Ja és egy sztori:
Egyszer bicikliztem egy országúton, amolyan egy ide egy oda sávos aszfaltcsíkon, fényes nappal. Szembe folyamatos forgalom volt, velem egy irányba éppen senki nem jött, csak én, az út szélén - bicikliút nem volt.
És akkor a szemben jövők közül kivágódott egy rendőrautó, és elkezdte előzni a sort. Velem szemben. Hát nem volt időm megijedni sem. Éppen elfért mellettem, szerencsére.

keszvagyok 2009.01.19. 15:55:35

ah egy újabb árokásás... ;))

Stern James 2009.01.19. 15:58:04

A Critical Mass napján történt, az István utcán igyekeztem az Ajtósi Dürer felé közepes tempóban, amikor nekem szabad jelzésnél keresztbe e járdán elbiciklizett előttem megállás és lassítás nélkül egy csaj. Vészfék, majdnem átmentem rajta, de megúszta.

1. Én fizetek jövedéki adót a benzinre, gépjárműadót, valamint áfát és egyebeket, amikor szervízelek, stb., ebből épül az úthálózat, amit közösen használunk.

2. Én tartsak be mindent, amit lehet (ez nem esik nehezemre), a biciklis így is az autósokat szidja, ha nem tudok megállni a saroktól 5 méterre, csak 4-re, le van köpve a szélvédőm, vagy végig van karcolva a fényezés a vasig.

3. Neki semmilyen szabályt nem kell betartania, Járdán kerékpározni csak 12 éves kor alatt megengedett. Kijelölt gyalogátkelőhelyen nekik sem. Tilos jelzésnél kijelölt gyalogátkelőhelyen.

4. Ha átmegyek rajta, most ott lenne egy fehérre festett bicikli, és lehetne arról beszélni, hogy a szemét autós meggyilkolta a biciklist. Fúj.

daneeka 2009.01.19. 15:59:44

Tavaly nem is volt Critical Mass márciusban...

Mikulás 2009.01.19. 16:00:14

@Toilet Trainer: ne már, annyira gyerekes, amit csinálsz

Perillustris 2009.01.19. 16:04:41

@FlyByWire: ""én kerékpárral körülnézek a kereszteződésnél és mindig figyelek mindenfele."

Ezek szerint a pirosnál te sem állsz meg."

LOL. Micsoda következtetés! Volt akváriumod?

Steerio 2009.01.19. 16:05:03

@Stern James:

1) Szokásos, sokszor megcáfolt téma. Nem csak abból épül. Áfát mi is fizetünk mindenre. 80 kilóval terheljük az úttestet. Amit befizetsz, az pedig az okozott kár jó tizedét téríti. Tudod, asztma, feketedő házfalak, betegség miatt kiesett munkanapok..

2) Igen, tarts be mindent, amit lehet, én is betartok mindent, amit lehet. Honnan tudod, hogy kerékpáros karcolt? Aláírta?

3) De be kell. Pont ezt mantrázzuk mi is, amit mondasz.

4) Soha nem állítunk ghost bike-ot, ha a bringás volt a hibás. Olvass utána, mi történt azokon a helyeken, ahol fehér bringa áll. Segítek: zöldön ment át és jobbhorog; pirosnál állt, és szembesávban kereszteződésben előző autó elütötte..

avus · http://avus.blog.hu 2009.01.19. 16:07:32

@Stern James:

"1. Én fizetek jövedéki adót a benzinre, gépjárműadót, valamint áfát és egyebeket, amikor szervízelek, stb., ebből épül az úthálózat, amit közösen használunk."

Én is fizetek adót a benzin után, mit panaszkodsz emiatt? Az egy dolog, hogy nem veszek benzint, de amikor veszek, fizetek :). Gépjárműadót hagy ne fizessek, ha nem tartok fenn gépjárművet. Szerintem így fair. ÁFÁ-t én is fizetek, sőt képzeld el, én is fizetek a járművem szervizeléséért. Durva mi, gondolni sem merted volna, hogy a bringát nem ingyen szervizelik?

szilly 2009.01.19. 16:07:47

@Mikulás: azért a te mentális képességeiddel is vannak gondok...

Steerio 2009.01.19. 16:08:06

@Stern James: Ja, a csaj meg egyértelműen hibás volt, soha nem is vitatná ezt senki. Két sarokkal odébb, a Damjanichnál ugyanezt egy autó csinálta 80-nal, szembesávban, pirosban, majdnem kivasalva egy barátnőmet. Érdekesség, hogy egy autós mentette meg, aki dudált egyet, figyelmeztetve a közelgő veszélyre.

Mantra tehát ismét: a tahóság nem járműfüggő.

avus · http://avus.blog.hu 2009.01.19. 16:09:08

Bocs a sok "fizetek" miatt :).

enba 2009.01.19. 16:10:06

megmondom pl. hol KELL átmenni a piroson, ha nem akarod elüttetni magad.

utcakereso.hu/map3/index.php?city=budapest&action=search&scale=a1.0&country=hu_uk&streetfix=Kor%E1nyi+S%E1ndor+u.&distfix=8&numfix=&street=kor%E1nyi&dist=&size=3x2

erre szoktam járni, az üllőiről a belső sávban van egy kanyarodósáv ahol rá lehet fordulni a korányira. namost. ha a klinikáknál a zebránál lévő piroson nem hajtok át, (nyilván megvárva amíg eltisztulnak a gyalogosok), hanem az autókkal együtt indulok a zöld jelzésre, akkor a külső sávból nem tudok bemenni a belső, kanyarodóba, mert átmennek rajtam, tehát vagy megvárom, amíg lelép a forgalom, (csúcsidőben kurva sokan vannak, gyakorlatilag meg kell állni az út szélén, és ha elment a hullám, átsorolni a belső sávba), vagy a megfelelő körültekintéssel átmegyek a piroson, és a forgalom már akkor ér utol, ha átsoroltam a belső sávba, és ha jól jön ki a lépés, pont elkapom azt a zöldet is, amely ráenged a korányira.

hát így.

pipacsaripacspapucs 2009.01.19. 16:17:52

@avus: "De pl a Tatai úton nem érdekel, hogy ott a közös gyalogos/bringás valami."

Pont arra szoktam járni autóval is, biciklivel is. Sötétben lehet, hogy gáz a lelógó ágak miatt. Nappal teljesen jó, és ha arra járok, akár biciklivel, akár autóval, sőt: akár gyalog, méla undorral szoktam szemlélni a bunkó biciklistákat, akik az úttesten tekernek.

Sőt, néha meg is kérdezem emberi hangon a bringást, tudja-e hogy "az ott" kerékpárút. Van, aki nem tudja, és megköszöni. De a legtöbb pont olyan barom állat, aki azt hiszi, kerékpárút azért van, hogy tüntessenek érte, ő meg acélból készült, mint a drótszamara, én meg ha véletlenül sérülést okozok neki, annyi időre ültetnek le, mintha embert ütöttem volna el.

Fel kéne nőni, legalább a tinédzser korig, és nem a többi közlekedőre bízni a felelősséget a saját testi épségetekért, mint az ovisok szokták.

Szóval, bunkó vagy Bugsy, mondom ezt autós-broingás-gylogosként.

kafferbivalybalamber 2009.01.19. 16:18:33

Biciklisek olyanok, mint az inkvizítorok voltak a középkorban. Az Egyetlen Igaz Hit az övék és csak az övék, a Cél szent, mindenki más meg bekaphassa. Különösen az autósok.

jfe 2009.01.19. 16:19:13

@Kóser Malac: "letarolnak a bicikliuton"... ja, a bunko autosok meg ott jarkalnak az uttesten! Micsoda vilag, mi...? Es a gyalog, plane a gyerekevel mi a pocsomert nem a JARDAN megy? Azert van... ha ott a bringas, lehet szidni. De a bringauton ne osszon mar a puhatest, hogy "nema, biciklista, wazze!" Amig Pesten eltem, ott laktam, ahol megosztott bringaut/jarda volt. 10-bol 1szer lattam bringast a jarda reszen, de a babakocsit richtig a bicajuton toljak, meg a nyannyer is csak ott bir menni a cekkerrel. Es akkor meg az en anyam a kurva...

hevera 2009.01.19. 16:20:50

hú, akkor ez majdnem halálos randevú lett

jfe 2009.01.19. 16:21:09

(igen, bringaval jarok mert Amsterdamban massal nem erdemes, nem nem vagyok "bringas" es en se szeretem a hithueket, es yessss, tort mar 16 darabba a csuklom mert elgazolt az autos, pedig bicajuton mentem, es elsobbsegem volt. Sot, lattuk is egymast. ----csak hogy elejet vegyem a beszolongatasnak)

kafferbivalybalamber 2009.01.19. 16:22:34

A hétvégi Népszabadságban amúgy van egy jó cikk a biciklistákról:
nol.hu/lap/hetvege/lap-20090117-20090117-3

Krokodil · http://sardobalo.blog.hu 2009.01.19. 16:22:46

nem olvastam el a kommenteket, úgyhogy remélem amit most mondok az már elhangzott előttem: ahol a baleset történt, ott van külön bicikliút felfestve. sajnos sok helyen nem látszik, de tesség figyelni. tapasztalatom szerint a biciklisek figyelnek, de a gyalogosoknak, mint a post írójának foggalma sincs, hogy ott van bicikliút, és össze-vissza kóvájognak.
azt sejtem, hogy a baleset a bicikliúton történt, akkor pedig a gyalogos hibája.

Steerio 2009.01.19. 16:25:06

@pipacsaripacspapucs: a gyalog-kerékpárút használata a KRESZ szerint nem kötelező. Az úttesten tekerés általában biztonságosabb is, két okból:

1) minden kereszteződés veszélyforrás, az úton végig lát az autóvezető, míg a gyalogbringaúttal keresztezve az utat új szereplő vagy. Gyakran a bringagyalogútnak ráadásul elsőbbsége, zöldje is van. Emiatt az elmúlt években kétszer állítottunk szellembringát. Igen, zöldön mentek át és meghaltak.

2) A gyalogosoktól senki nem várhatja el, hogy sávokat váltsanak meg indexeljenek. Ők gyereket és kutyát sétáltatnak, nézelődnek. Ereszd őket össze kerékpáros forgalommal és bele is kódoltad a balesetet.

Tudom, menjek lassan, álljak meg mindenhol, toljam át. Nos, az a helyzet, hogy én is megyek valahová, nem érek rá egész nap. Én se kérem az autósoktól, hogy menjenek 15-tel, és a kereszteződésekben tolják át.

Steerio 2009.01.19. 16:26:33

@jfe: Egyes, leülhetsz. Kóser Malac is kerékpárral volt. És neked van bajod a "hithűekkel"...

avus · http://avus.blog.hu 2009.01.19. 16:29:57

@pipacsaripacspapucs:

1. Az ott egy gyalogos kerékpárút.
2. Pont, hogy sötétben szoktam arra járni, szerencsére ritkán.
3. Az a járda olyan keskeny, hogy még két gyalogos is nehezen fér el rajta, nemhogy két szembemenő bringás. Néhány tejesen beláthatatlan kanyarral tűzdelve.
4. A méla undoroddal remekül együtt lehet élni, úgyhogy undorodj csak tovább :).

avus · http://avus.blog.hu 2009.01.19. 16:37:11

5. Ja és fogalmam sincs milyen biciklivel szoktál arra járni, nem is érdekel. Én vékony kerekű országútival, aminek pedig nagyon nem pálya a Tatai út bicikliútnak nevezett járdája.

Amúgy meg örülj, egy ideje felfedeztem helyette a Reitert, úgyhogy a Tatain többet nem kell elviselned :).

joungen 2009.01.19. 16:43:53

Ez a blogbejegyzés nyilvánvalóan egy ostoba provokáció, nem hiszem, hogy más célja lenne.

Én nem vagyok biciklis, általában gyalog közlekedek és kiütéseket kapok a járdán hajkurászó biciklisektől, de nem hinném, hogy egy-egy gyökérrel azonosítani kéne egy közösséget, attól, hogy te a szellemi képességeid folytán erre vagy képes és ilyesmiről irkálsz ilyeneket: vicces. :D Ez egy nagyon szánalmas blogbejegyzés :D Holnap blogolj arról, hogy reggel csúnyán nézett rád egy BKV-s sofőr és, hogy másokra is néztek-e már reggel csúnyán :D Indíts közösségi hálózatot erről és csinálj klubot is! :D

mooncat · http://rajzoltam.blog.hu 2009.01.19. 16:48:34

jajj, már megint egy általánosításgyanus, szidjunk másokat blog.
ha jól olvastam, gondolkodás nélkül vetetted magad a villamos irányába. eseteleg, ha szétnézel, v valami, pláne, hogy tudod, hogy ott mindenki vegyesen száguldozik...
amúgy meg nincs olyan, hogy hülyék a bringások/autósok/gyalogosok... hülye ember van, sajnos, de az sok, és az összes halmazon belül megtalálhatóak.

Péter Anna 2009.01.19. 16:50:10

ha jól ismerem azt az utat, a gyalogos kerékpárúton ment neked a bringás, ööö most akkor ki is volt a szabálytalan? Szerintem jól megúsztad, ha a sérült bringás gyorsabban észhez tér, papírmunka is lehetett volna, és fizetsz pár forintot.
A közös út nem működik, a legostobább a Bajcsy, képtelenség legalább egy anyázó nélkül végigtekerni, mert merészeltem rácsengetni. A kerékpárúton.
Úttest, nem lehúzódva, piros dzseki, villogó, piros bukó, az a legbiztonságosabb.

georg 48 2009.01.19. 16:53:06

Nna baszki! Ettől a barom dumátol tudok kiszakadni, amikor a degenerált bringások azt pofázzák, hogy minden kerékpár út balesetforrás! Nos kis bunkókáim! Balesetforrás az utca, az országút, az autópálya, a folyó, a tenger a levegő, meg mostmár a világűr is! De a legnagyobb balesetforrás a szar állapotban lévő agytekervényeitek.

Steerio 2009.01.19. 16:53:57

@joungen: Megnyugtattál, hogy nincs olyan messze Európa.

myOhmy 2009.01.19. 16:55:38

2006ban történt, hogy anyám az akkor 3 éves lányom kezét fogva kilépett a házunk ajtaján a járdára (mentek bevásárolni)...aztán vissza is lökte a kislányt, s ugrott ő maga is vissza a kapuba, mert egy idióta bringás ezerrel tépett feléjük a járdán,egy másik gyalogost előzve. Anyámat így is hozsolta, fel is bukott az állat.
S neki állt feljebb. Hogy miért lépett ki anyám körülnézés előtt a járdára ...ahol drága bringásunknak semmi keresnivalója nem lett volna. A másik gyalogos (idős úr) erre visszaszólt neki, erre a bringás összeverekedett vele.
Ha nem anyám, hanem a lányom lépett volna ki rohadt-geci bringás barátunk elé, s anyám reflexei nem annyira jók, amilyenek,lehet, hogy...ne gondoljunk bele, mi történt volna.

Vérnűsző Barom (törölt) 2009.01.19. 16:57:40

Egyszer, még tavaly elütött egy biciklis a st. istván krt-on. Szép nyugisan, egyenesen baktattam a járdán, még csak nem is közepén, és így is nekem bírt jönni sréhen hátulról. Csúnyán megsajdult a lábam, meg a nadrágom is össze lett biciklizve, emberünk viszont szép nagyot esett. Majd zavartan felugrott, és gyorsan lelépett. Pedig nem is csak nagyon csúnyán, hanem csak olyan kis kíváncsian néztem rá.
Az esetből akkor nem lett napihír egyetlen országos lapban se. Most tulképp igen, ha már ilyen iskolásan megírtam.
És ha már így esett, üzenem is a bicajosnak, hogy legközelebb figyeljen oda jobban, mert baromi kemény tud lenne a galambszaros aszfalt is.

Steerio 2009.01.19. 17:00:18

@myOhmy: Bringásként nem tudok mást tenni, csak mélyen egyetérteni veled.

Perillustris 2009.01.19. 17:06:41

@Stern James: "Én fizetek jövedéki adót a benzinre, gépjárműadót, valamint áfát és egyebeket, amikor szervízelek, stb., ebből épül az úthálózat, amit közösen használunk."

Szerinted csak abból épül? Ne röhögtess!

Péter Anna 2009.01.19. 17:08:05

@Stern James:
A bringások nagy része tart autót, sőt, fizet adót, keres pénzt, van aki sokat, van olyan is aki kurvasokat, a városi bringa nem pénz, hanem időspórolásról szól.

Dugóban állva, parkolóhelyet keresve elcseszni az időmet, utcán szanaszét hagyni a kocsit, és izgulni ki húzza meg, töri össze, kösz nem. Pár kilométeres túra miatt ki nem ereszteném a garázsból, mert nem arra találták ki, nem a megfelelő szerszám a feladatra.

Néha a BKV, néha a kocsi, néha a bringa és néha a repülő a legésszerűbb választás, elindulás előtt érdemes elgondolkodni.

Perillustris 2009.01.19. 17:12:06

@georg 48: Bizonyára rengeteg szakmai anyagot elolvastál már a városi kerékpárutak veszélyeiről.

Persze a név kötelez, fröcsögj csak!

r4hu 2009.01.19. 17:36:19

kurvára nincs kedvem elolvasni az össze hozzászólást, csak önző módon idevetek egyet:
- engem is majdnem elütött egy bringás a bazilika előtt a bringasávon amikor bringával mentem, és lelassítva, megállva, át akartam kelni a zebrán; erre üvöltözve jött egy MÁSIK bringás (nem vagyok szexista/rasszista, de fehérbőrű csaj volt) üvöltözve ezerrel, hogy vigyázzak...
majdnem elcsapott, meg a rajtam kívüli legalább tíz gyalogost is
- megamikor lassú biciklista lévén csordogálok a stefánián, és jön velem szembe egy tank, fullverziós DH, kopasz kigyúrt faszfej, majdnem elsodort.

Attól hogy valaki biciklizik még nem biztos hogy jó fej !!!

én az vagyok... :)

AczélGyörgySzelleme 2009.01.19. 17:47:02

Bono 2009.01.19. 15:13:29

Azért biztos voltam benne, hogy lesz legalább egy idióta, retardált gyalogos/autós ellenes fszkalap, aki gond nélkül leugatja a posztírót!

Én is rendszeresen tekerek a járdán, de gyalogos esetén figyelek, lassítok, ha kell még a kerékpárúton is megállok!
Ugyanakkor észlelem a számtalan paraszt kerekest, aki simán átteker mellettem a piroson, akik beleszáguld az emberekkel tömött járdába/zebrába stb.
De nem egy esetben egyszerűen semmibe vesz egy kerékpárúton, mert én csk egyszerűen haladni akarok, ő pedig száguldani - szemből!!!
Szóval a teféléd miatt utálják annyian a kerekeseket!

gromit 2009.01.19. 17:56:08

jaj emberek
mekkora baromsag mar ez az egesz
en speciel hol gyalog jarok, hol bringazok, hol autot vezetek
akkor most kire fujjak kinek a neveben?
nem lehet, hogy ha figyelmetlensegbol / nemtorodomsegbol elut valaki barmilyen jarmuvel akkor az nem a jarmurol, hanem a vezetojerol allit ki bizonyitvanyt?

Poptaritop 2009.01.19. 17:59:24

@gromit: Ezt akartam írni én is. Na, megyek és jól összeverem magam. ;-)

mangorlo 2009.01.19. 18:27:02

@Xezs: igaza van hölgyem/uram. én tudtam rosszul. nem volt elsőbbségem, most világosítottak fel. na de szal hajtok a podón, álmos vagyok az egész esti ruhatározás után, hátul kozelek a csomagtartóban, vágyom rá hogy elfogyasszam este sorozat mellé. és lassítottam is ám, mert baszomnagy ám a lenin körút és simám elcsaphat bármi, de attól még mentem vagy 15-tel. na és tök hirtelen kivágott elém egy fiatalokból álló részeg csapat jobbról a járdán, és egy csajt sikerült eltalálnom, aki földre, én rá. jól meg is ütöttem magam

de tök kulturáltan megoldottuk


a kocsi-autó találkozásokban szoktak kiadós üvöltözések lenni. másrmint amikor én vagyok a bicós és az üvöltözés kölcsönös. amikor kocsit vezetek, akkor vigyázok bicósokra, de agyam eldobom ha látom hogy sisak lámpa nélkül este nyomják, na az kész öngyilkosság

Pistabácsi 2009.01.19. 19:31:12

@Bono: Énpont az ilyen "gondolkodás nélkül iránytváltoztató" emberek miatt lettem bringás, mert gyalogosként már kezdtem utálni az embereket. Mivel bringával csak az úton megyek azóta sokkal emberbarátibb lettem. Az ilyen barmok autóban is ilyenek, csak kötik őket a KRESZ szabályok, ezért kénytelenek néha gondolkodni. :) De egyszer volt hasonló mamóka sztorim nekem is. A Dohány utcán rongyoltam vagy 30-al az út közepén, igyekezve nem feltartani a forgalmat. Amikor a Bástya mozi előtti troli megállóhoz érek kilép elém egy mámi, és bámul bele az arcomba. Én csengetek, de meg se mozdul. Szerencsémre pont féktávon volt, kb ugyanaz a szitu. Kb 1 cm-rel az orra előtt megállok. Mondom neki: Hölgyem, ezt mégis hogy képzeli? Erre a mámi reakciója? Hátraugrott egyet és látom az arcán a döbbenetet, hogy mit keresek én ott. Oké volt rajta egy legalább 20 dioptriás szódásüveg szemüveg, nem látott. De bakker az út kellős közepén? Állítólag azt nézte jön-e a troli. Ha kocsi jön azt se veszi észre.

Pistabácsi 2009.01.19. 19:51:02

@Stern James: Igazad van! Én hajlandó vagyok súlyadót fizetni a járművem után. Sőt a legjobb megoldásnak azt ajánlom, hogy mindenki fizessen a járműve után kg-ként 1000 Ft-ot havonta. Az én járművem 10kg. És a tiéd?

exseven 2009.01.19. 22:32:59

Nem elég, hogy gyalogost gázolnak a bringaúton, még autókat is gyújtogatnak. Mint kiderült, a csepeli autógyújtogató bringával ment lángra lobbantani a parkoló járműveket. Minden bringás pszichopata piromán!

r4hu 2009.01.20. 00:43:40

@exseven: meg a prisztást is egy biciklista lőtte le... !!

mcysh 2009.01.20. 00:57:39

Aranyos kis blog, hajrá! Inkább itt dühöngjük ki magunkból az indulatokat, mint az utakon. :-)

@Steer: Minden tiszteletem.

Wilika · http://wilika.hu 2009.01.20. 06:55:04

@Péter Anna: Na a repülőgéppilóták! Az milyen egy ótvar banda, utálom mindet.

Amúgy igazságot teszek:
Mindenki hülye aki kimegy, egyáltalán megy valahova. Az emberben ott van a bolygó halála, ezáltal ésszerűbb lenne otthon maradni, és csöndben megpusztulni.

Mindenkinek.
A rollereseknek is, mert azok különösen tahók.

r4hu 2009.01.20. 08:36:51

A következõ vicc is már mintegy száz éve csalja csapdába gyanútlan áldozatait. Mellesleg megjegyzendõ, hogy ez a vicc választó visszakérdezéses szerkezetet, egy a pilpulból ismert, hagyományos zsidó retorikai alakzatot alkalmaz: {A és B} › {Miért A?} › {Ugyan már, miért B?}. Ez a didaktikus gyakorlat a szókrateszi irónia technikáját juttathatja az eszünkbe, amely szerint kinyilatkoztatás helyett a mester naivnak tûnõ kérdésekkel tereli a tanítványt a helyes megoldás irányába. A tudás ugyanis már eleve ott van az emberi elmében, nem kell tehát beleplántálni, csak bábáskodó ügyességgel elõrántani.

– Mindenért a zsidók és a biciklisták felelõsek!
– Miért a biciklisták?
– Miért a zsidók?

forrás:
209.85.129.132/search?q=cache:oZV_u6TpJFMJ:www.ketezer.hu/menu4/2006_07_08/cseres.html+zsid%C3%B3k+biciklist%C3%A1k+vicc&hl=hu&ct=clnk&cd=1&gl=hu&client=firefox-a

Ztf 2009.01.20. 11:50:44

Először is gratulálok a blog ötletéhez, végre jöhetek a sztorijaimmal, amikből sajnos van egy-néhány. Előre bocsátom, elég sokat közlekedek főleg a budai oldalon kocsival, biciklivel és gyalog is, ennek ellenére kipécéztem magamnak a bringásokat és maximálisan elegem van belőlük (még olyankor is amikor én is biciklin ülök), érdekes módon a gyalogosok és az autósok még nem váltottak ki belőlem ilyen érzéseket.

Nyáron, ősszel a Fő utcán rendszeresen dugó volt a Clark Ádám tér előtt, két sávban áltak az autók. Biciklisek kedvenc sportja, hogy 25-30 km/h elrobogtak a két beállt kocsisor között. Ez nagyon vagány dolog, de amikor egyszer a buszsáv közeledett előttem és sávot váltottam balra - az ott mögöttem álló autós villantott hogy beenged - belenéztem a tükörbe, sehol semmi, elindulok. Erre becsapódik egy biciklis, néhány centin és egy fékbetaposáson múlt, hoyg csak mellém,és nem a kocsi orrába, meg persze ő is elrántotta a kormányt. Aztán mintha mi sem történt volna ő száguld tovább, én meg állok és nézek. Gratulálok!
A baj az, hogy 4-5 kocsival hátrébb már nem látni őket, mert ugye annyira nem szabályos a sor, de ha ez nem baj...

Következő. Jobbra fordulok be a kis utcába, gyalogosoknak zebra, egyszerre zöld a lámpa nekik is és nekem is. Nézek jobbra, gyalogos nincs, nézek balra, gyalogos van de cigizik, néz más felé, egyhelyben áll, nem jön, megyek befelé az utcába. Erre az előbbi gyalogos és a bokrok takarásából beugrat (!) elém a járdáról egy biciklis, mögötte szágul a haverja, robognának tovább a járdán (hogy kerültek oda? miért kell száguldani? miért kell beugratni a kanyarodó autó elé???), de nem robognak, hanem az első felbukik, mert akkorát húzott a féken. Ezek után a haverja meg akar verni, mert nem adtam meg nekik az elsőbbséget (?).

Amit még nagyon szeretek, ha a sokat szidott felső rakparti gyalogos/biciklis úton, biciklizek, a változatosság kedvéért. Ilyenkor is letol a többi kedves bringás, aki itt is lohol 30-al, szarik bele magasról, hogy közben keresztül megy két gyalogoson meg egy-két óvatosabb biciklisen. És ha nincs szerencsém, akkor nem az útról tol le, hanem bele a lámpaoszlopba, meg a korlátba. Igazán izgalmas a Lánchíd alatti alagútba csendben berobogni, hogy esélye se legyen a szembejövőnek. Itt gyalog átmenni csak erős idegzetűeknek ajánlott jó reflexel és komoly összegű biztosítással.

Lámpa. A biciklire szerelhető lámpa, a mi világít is, meglehetősen drága. Értem is, hogy nincsen rá nagy kereslet. Különösen szeretem, a Kosztolányi előtt a Bartók Béla úton, amint a fák nem engedik át a lámpák fényét, és fekete mackóban karikázik előre a bicajos a tök sötétben. A Körtértől idáig a gyalogosok is folyamatosan potyognak rá az úttestre a piros lámpáik ellenére, olyan az egész mint a valami pörgős számítógépes kerülgetős játék. És nem azért mert gyorsan megyek, hozzáteszem, elég erősen le szoktam itt lassítani, a megengedett határ alá, merthogy számítok a sok baromra. Gondolom nem minden autós áll így hozzá, és nem biztos, hogy nincs igazuk...

Összegezve, szerintem a bringások jelentős része egyrészt vagy nem ismeri a KRESZt, vagy magasról szarik rá, vagy ami rosszabb, hogy fogalma sincs arról, hogy egy autóból nézve belőle mikor mi látszik, vagy mit érez az a gyalogos, aki mellett 5 centire 30-al elszáguld.

Mindezek ellenére szerintem is ösztönözni kell a biciklizést, elég volt a szmogból, de egy kis közlekedési kultúrát is ki kellene kényszeríteni hozzá. Jön mindjárt a jó idő, jön a sok biciklis és már kicsit félek. Az biztos, hoyg most nyugodtabbak az utak.

Goyo 2009.01.20. 13:57:02

@Walter Melone: Azon a bringasávon közlekedjen az, akinek két anyja van!

bonobonohu · http://bono.hu 2009.01.20. 15:48:52

most nézem csak figyelmesebben:

"""Éppen a márciusi Critical Mass napján történt,"""

már az első mondat hibás. márciusban SOHA nem volt Critical Mass (Budapesten). :-P
április 22, szeptember 22.

Thyb 2009.01.20. 17:20:41

@Mikulás: Nos, mint azt te is irtad, van jogsid is és szoktál is vezetni. Azzal is tisztában voltál, hogy az emlitett utszakasz gyalogos és kerékpáros ut is egyben. A leirásod alapján délről halkadtál északi irányba ami azt jelenti, hogy a KRESZ-nek m,egfelelően a fal mellett kellett haladnod az ut Dunához közelebb eső oldalán.
Akkor amikor te gépkocsival sávot váltasz, akkor ezt ugy szoktad megtenni, hogy előtte minden helyzet felmérés nélkül (itt most a visszapillantóba való belesanditásra gondolok) módositasz az irányodon???? Mert akkor itt igazándiból magadat kellene utálnod, méghozzá tiszta szivből. MINDAZOK akik a közuti forgalomban (aminek a kerékpáros és gyalogos ut is minősül) ugy változtatnak menet irányt, hogy az által másokat veszélyeztetnek (mint ahogyan azt te is irtad a cselekdetedről) ki kellene vonni a forgalomból, és bal lábukat egy termetes fához láncolva ott hagyni az erdőben, hogy elgondolkozzanak azon, hogy mit is csináltak. Ebből a szempontból lehetett volna egy 4-5 éves kisgyerek is, akit te csak ugy lazán belöktél volna a villamos alá a figyelmetlenségedből kifolyólag. EZEN elgondolkodtál te valaha is?!? Egy ilyen esetet nem itt kellene publikálni, hanem mélyen magadba szállva önkritikát gyakorolni. Balesetet okozol, azzal, hogy mobilozol közterületen, haladás közben, az helyett, hogy a forgalomra figyelnél, majd minden előzmény és jelzés nélkül menetirányt változtatsz egy olyan uton ahol nálad gyorsabb járművek is tartózkodhatnak a LEGÁLIS és HATÁLYOS KRESZ alapján, s mindezek után te kezdesz el kritizálni????? Szégyelhetnéd magad, és örülj, hogy a bringás nem tett feljelentést, mert olyan pert akasztott volna a nyakadba bármelyik autós kollégád, hogy ráment volna a gatyád is.

Thyb 2009.01.20. 17:34:02

De akár itt is felmérhetjük az autós -bringásokat nem szerető- hölgyek urak között, Ők vajon hogyan reagálnának, ha egy többsávos ut szélső sávjából valaki (aki az Ő autójának töredék részével halad) minden előzetes jelzés vagy helyzetfelmérés nélkül bekanyarodna eléjük olyan módon, hogy a baleset már nem lenne megelőzhető? Vajon mit szólnának hozzá, ha az autójukből kivennéd az ott lévő vizet azzal megitatnád, majd még elkezdenél ironizálni, hogy milyen kegyetlen a világ. Szerintem az lenne a pillanat amikor előkerülne a kerékkulcs a csomagtartóból.
De várom a kedves autósokat, hogy vajon Ők személy szerint, hogyan reagálnának le egy ilyen szituációt?

Agyalap 2009.01.20. 18:34:28

Most sem fogjuk eldönteni, hogy kinek van végül igaza.
Mit tudunk tenni a kerékpárúton csellengő gyalogosok ellen? A Rákóczi út belső sávjában kerékpározó kedves ifjú hölgy felvilágosítása érdekében? A kertvárosi övezetben 120-szal közlekedő motorosok megbüntetésére? Az intoleráns és felsőbbrendű autósok intelligenciájának növelését elősegítendő?
Szerintem jó néhány évnek el kell még telnie, hogy a közlekedés MINDEN résztvevője belássa, nem az ő igaza a fontos, egyszer kinézhetne már a fejéből más szemszögéből is...

Thyb 2009.01.20. 18:39:53

Amig ilyen blogok jelennek meg nyilvánosan, olyanok által posztolva akik saját felelőtlen magatartásukkal másnak anyagi és személyi sérülést okoznak és mindezek után Ők háborodnak fel addig itt nem lesz közlekedési kultura.
Szerintem először mindenkinek önkritikát kellene gyakorolnia ahoz, hogy itt minden megváltozzon, ahelyett, hogy másokat kezdenek el szapulni saját hülyeségeik végett.

Xezs 2009.01.20. 20:01:40

@mangorlo: Hát nézd, ilyen esetekben nehéz igazságot tenni. Mindenkinek figyelnie kell a másikra, ez alapvető. Tény hogy a gyalogosoknak zebrán elsőbbségük van veled szemben, de ez nem jelenti azt hogy részegen ugrálniuk kell eléd.

Xezs 2009.01.20. 20:04:04

Amúgy meg egyre jobban érzem hogy ez kamublog :) Csak egy újabb módszer arra hogy kiugrassza a bokorból az "énbiciklisvagyoknekemmindentszabad" és az "autóvalvagyokerősebbvagyok" tipusú embereket.

Krisi 2009.01.20. 23:12:11

Hű, ezaz! Végre egy (újabb) blog, ahol lehet fikázni az összes biciklist! Így tovább, halál rájuk! Én is utálom őket! Lelőni mind!
Kedvenc hobbim, hogy beszállok a fehér furgonomba és kilapítok párat, mert hát az összes biciklis kivétel nélkül köcsög. De mindegyik.

A bloghoz pedig gratulálok, sikeres ember lehetsz, de tényleg.

Joe Forster/STA · http://sta.c64.org 2009.01.22. 03:56:16


Radikális biciklisként az a véleményem, hogy a post írójának annyiban mindenképpen igaza van, hogy gyalogosok - főképp össze-vissza rohangáló kisgyerekek és kisállatok - közelében igencsak javasolt megfontoltan elhaladni biciklivel, bicikliúton is [*], egyrészt a kiszámíthatatlan viselkedésük (a momentumuk lényegében nulla, ezért hirtelen irányváltásra képesek) miatt, másrészt, mert biciklivel esve akár súlyosabban is megsérülhetsz, mint a gyalogos, akit elütöttél. Amikor a budai felső rakparti gyalog- és kerékpárút járok, mindig is bosszant a gyalogosok flangálása, de minthogy 1) ők szabályosan a járdán haladnak, 2) engem ledudálnának a párhuzamos úttestről (már ahol van), a X) kompromisszumos megoldás az, hogy ésszel haladok el mellettük, és számítok arra, hogy kiszámíthatatlanok. A gyalogosok és a biciklisek összeeresztése hiba - ezt minden tapasztaltabb biciklis tudja -, csak a biciklisek érdekérvényesítő képessége az autós társadalommal szemben kevés ahhoz, hogy (gyalog- és) kerékpárutak helyett kerékpársávokat hozzanak létre. [*] Az érdekes a dologban az, hogy az említett rész gyalog- és kerékpárút, ahol nincsen elsőbbsége a biciklisnek. (Én még arra is tippelnék, hogy bármilyen komolyabb baleset esetén a rendőr vagy a bíróság alapból a biciklist hozná ki felelősnek. Úgy értem, kivéve ha a gyalogos csinált valamit szántszándékkal. Kb. mint egy autó a gyalogosövezetben.)

Az Andrássy úton nincs bicikliút. A Hősök tere és a Kodály körönd között a szervízútra vezetik a kerékpáros forgalmat, de nem kötelezően (nincs semmilyen tábla). A Kodály körönd és az Oktogon között gyalog- és kerékpárút van, ahol nem kötelező kerékpárral közlekedni. (Kerékpárút és gyalog- és kerékpárút közti különbség megvan?) Az Oktogon és a Bajcsy-Zsilinszky út között kerékpárSÁV van, amelyet kötelező használni, azonban ez az ország egyik legveszélyesebb biciklis "infrastruktúrája". (KerékpárÚT és -SÁV közti különbség megvan?)

@Capri: Bicikliúton tilos megállni, műszaki okokból is. Tartsd fel inkább az autós forgalmat az úttesten. (Ha nem hiszed, hívd föl a 112-t és kérd a közlekedésrendészeti ügyeletet, én is tőlük tudom.)

@Kóser Malac: A rendszám, a közlekedési lámpák és a KRESZ döntő része azért jött létre, mert a motorizált járművek - momentumuknál és kemény borításuknál fogva - sokkal nagyobb pusztításra képesek, mint pl. egy bicikli.

@Lovag, aki azt mondja: Ni!: "Ha egy közösség anyagi kárt okozott, tettlegesen bántalmazta a csajom, akkor azt a közösséget nem fogom szeretni." mondatod értelmezhetetlen, mert fölösleges általánosítanod. Én pl. remélem, hogy a biciklis közösség tagja vagyok, de a barátnődet (tudomásom szerint) nem ismerem, pláne nem ütöttem el, és neked sem okoztam anyagi kárt. Ha minden autóval közlekedő ismerősömet lekurvaanyáznám az "autós közösség" (közösség? egymást szívatják!) viselkedése miatt, hamar nem lennének az ismerőseim. ;-) Pont azért azok, mert tudom róluk, hogy nem tagjai a "bunkó autósok közösségé"-nek (?), ők pedig tudják rólam, hogy nem fogom őket azonosítani a tahókkal. Azt már csak halkan mondom, hogy vedd észre: a biciklisnek kurvára nem "érdeke" elütni valakit, mert ő is súlyosan megsérülhet; ezzel szemben az autó max. törik, ha elütsz egy gyalogost/biciklist, és megvédi az utasokat. Ebből az evidens különbségből lényeges morális különbség keletkezik: ha a biciklis szabálytalan, egy autóshoz képest valószínűbb, hogy legalább biztonságosan csinálja. De egyetértek Steerrel: a helyzet határozottan javul, mindegyik "közösség" részéről.

@Stern James: "Én fizetek jövedéki adót a benzinre, gépjárműadót, valamint áfát és egyebeket, amikor szervízelek, stb., ebből épül az úthálózat, amit közösen használunk." Az utakat mindenki adójából fizetik, egy kerékpáros pedig nagyságrendekkel kevésbé használja, mint egy személyautó - ahogy egy teherautó pedig nagyságrendekkel jobban. És olvass utána az "externália" szónak; a társadalom nettó bukik az autós közlekedésen. (Egyébként én is fizetek adót a benzin után. Igaz, gyógyszertárban veszem, párdecis kiszerelésben, és évekig használom.)

@r4hu: Amint leszállsz a bicikliről, gyalogos van, és mint ilyen tilos a bicikliutat használnod. (Ennek ellenpárja: a KRESZ szerint csak leszállva - gyalogosként - kelhetsz át a zebrán.) Ha leszállsz vagy lekanyarodsz, nézz körbe - autóval sem kanyarodnál balra indexelés és hátranézés nélkül [*], és ki sem szállnál belőle bal oldalt hátranézés nélkül. [*] Ugye, jól tudom: balra kanyarodás előtt igenis hátra kell nézni, mert elkezdhettek előzni, amikor még nem indexeltél?

@Thyb: Szerintem egy gyalogosnak a járdán nem kötelező jobbra tartania. Én persze simán félre szoktam lökni, ha valaki szembejön - a saját irányának megfelelően balra tartva -, de ez egy másik dolog... ;-)

Joe Forster/STA · http://sta.c64.org 2009.01.22. 03:58:31


Radikális biciklisként az a véleményem, hogy a post írójának annyiban mindenképpen igaza van, hogy gyalogosok - főképp össze-vissza rohangáló kisgyerekek és kisállatok - közelében igencsak javasolt megfontoltan elhaladni biciklivel, bicikliúton is [*], egyrészt a kiszámíthatatlan viselkedésük (a momentumuk lényegében nulla, ezért hirtelen irányváltásra képesek) miatt, másrészt, mert biciklivel esve akár súlyosabban is megsérülhetsz, mint a gyalogos, akit elütöttél. Amikor a budai felső rakparti gyalog- és kerékpárút járok, mindig is bosszant a gyalogosok flangálása, de minthogy 1) ők szabályosan a járdán haladnak, 2) engem ledudálnának a párhuzamos úttestről (már ahol van), a X) kompromisszumos megoldás az, hogy ésszel haladok el mellettük, és számítok arra, hogy kiszámíthatatlanok. A gyalogosok és a biciklisek összeeresztése hiba - ezt minden tapasztaltabb biciklis tudja -, csak a biciklisek érdekérvényesítő képessége az autós társadalommal szemben kevés ahhoz, hogy (gyalog- és) kerékpárutak helyett kerékpársávokat hozzanak létre. [*] Az érdekes a dologban az, hogy az említett rész gyalog- és kerékpárút, ahol nincsen elsőbbsége a biciklisnek. (Én még arra is tippelnék, hogy bármilyen komolyabb baleset esetén a rendőr vagy a bíróság alapból a biciklist hozná ki felelősnek. Úgy értem, kivéve ha a gyalogos csinált valamit szántszándékkal. Kb. mint egy autó a gyalogosövezetben.)

Az Andrássy úton nincs bicikliút. A Hősök tere és a Kodály körönd között a szervízútra vezetik a kerékpáros forgalmat, de nem kötelezően (nincs semmilyen tábla). A Kodály körönd és az Oktogon között gyalog- és kerékpárút van, ahol nem kötelező kerékpárral közlekedni. (Kerékpárút és gyalog- és kerékpárút közti különbség megvan?) Az Oktogon és a Bajcsy-Zsilinszky út között kerékpárSÁV van, amelyet kötelező használni, azonban ez az ország egyik legveszélyesebb biciklis "infrastruktúrája". (KerékpárÚT és -SÁV közti különbség megvan?)

@Capri: Bicikliúton tilos megállni, műszaki okokból is. Tartsd fel inkább az autós forgalmat az úttesten. (Ha nem hiszed, hívd föl a 112-t és kérd a közlekedésrendészeti ügyeletet, én is tőlük tudom.)

@Kóser Malac: A rendszám, a közlekedési lámpák és a KRESZ döntő része azért jött létre, mert a motorizált járművek - momentumuknál és kemény borításuknál fogva - sokkal nagyobb pusztításra képesek, mint pl. egy bicikli.

@Lovag, aki azt mondja: Ni!: "Ha egy közösség anyagi kárt okozott, tettlegesen bántalmazta a csajom, akkor azt a közösséget nem fogom szeretni." mondatod értelmezhetetlen, mert fölösleges általánosítanod. Én pl. remélem, hogy a biciklis közösség tagja vagyok, de a barátnődet (tudomásom szerint) nem ismerem, pláne nem ütöttem el, és neked sem okoztam anyagi kárt. Ha minden autóval közlekedő ismerősömet lekurvaanyáznám az "autós közösség" (közösség? egymást szívatják!) viselkedése miatt, hamar nem lennének az ismerőseim. ;-) Pont azért azok, mert tudom róluk, hogy nem tagjai a "bunkó autósok közösségé"-nek (?), ők pedig tudják rólam, hogy nem fogom őket azonosítani a tahókkal. Azt már csak halkan mondom, hogy vedd észre: a biciklisnek kurvára nem "érdeke" elütni valakit, mert ő is súlyosan megsérülhet; ezzel szemben az autó max. törik, ha elütsz egy gyalogost/biciklist, és megvédi az utasokat. Ebből az evidens különbségből lényeges morális különbség keletkezik: ha a biciklis szabálytalan, egy autóshoz képest valószínűbb, hogy legalább biztonságosan csinálja. De egyetértek Steerrel: a helyzet határozottan javul, mindegyik "közösség" részéről.

@Stern James: "Én fizetek jövedéki adót a benzinre, gépjárműadót, valamint áfát és egyebeket, amikor szervízelek, stb., ebből épül az úthálózat, amit közösen használunk." Az utakat mindenki adójából fizetik, egy kerékpáros pedig nagyságrendekkel kevésbé használja, mint egy személyautó - ahogy egy teherautó pedig nagyságrendekkel jobban. És olvass utána az "externália" szónak; a társadalom nettó bukik az autós közlekedésen. (Egyébként én is fizetek adót a benzin után. Igaz, gyógyszertárban veszem, párdecis kiszerelésben, és évekig használom.)

@r4hu: Amint leszállsz a bicikliről, gyalogos van, és mint ilyen tilos a bicikliutat használnod. (Ennek ellenpárja: a KRESZ szerint csak leszállva - gyalogosként - kelhetsz át a zebrán.) Ha leszállsz vagy lekanyarodsz, nézz körbe - autóval sem kanyarodnál balra indexelés és hátranézés nélkül [*], és ki sem szállnál belőle bal oldalt hátranézés nélkül. [*] Ugye, jól tudom: balra kanyarodás előtt igenis hátra kell nézni, mert elkezdhettek előzni, amikor még nem indexeltél?

@Thyb: Szerintem egy gyalogosnak a járdán nem kötelező jobbra tartania. Én persze simán félre szoktam lökni, ha valaki szembejön - a saját irányának megfelelően balra tartva -, de ez egy másik dolog... ;-)

1Ember 2009.01.22. 17:22:35

@Joe Forster/STA: "Radikális biciklisként az a véleményem, hogy a post írójának annyiban mindenképpen igaza van, hogy gyalogosok - főképp össze-vissza rohangáló kisgyerekek és kisállatok - közelében igencsak javasolt megfontoltan elhaladni biciklivel, bicikliúton is"

Nem tudom volt-e róla szó korábban, - én nem láttam, - de az sem derült ki hogy a biciklis gépén volt-e csengő, és/vagy használta-e is azt és/vagy a blog gazadája hallotta-e/hallhatta-e azt...

Nekem mindig az első az volt, hogy feltettem egy olyan BBB bimbamot a biciklire, ami elég hangos. Egy olyan szakaszon, ahol az eset megesett, s a biciklis közlekedett jogosan elvárható lett volna hogy van csengője és használja is a biciklis. Vagy ha nem hallja valaki pl. egy süket öreg, akkor jó hangosan szól neki. Viszont azt én is megfigyeltem hogy sok biciklis úgy gondolja nem való, vagy nem mutat jól a gépén az ilyen ósdi dolog. Pedig ha jól rémlik még a KRESZ szerint is kötelező (és nem kell rekedtre kiabálnia magát az embernek a gyalogosok között... :-) )

Joe Forster/STA · http://sta.c64.org 2009.01.22. 19:32:55

@1Ember: Az a baj, hogy ha hátulról közeledsz biciklivel egy gyalogoshoz, és rácsöngetsz/rászólsz/ráordítasz/rányomod a hajókürtöt, ;-) fogalmad sincsen, hogy pont jó volt-e a hangerő. Van, aki rosszul hall, és a csöngetést/sima beszédet nem hallja; van, aki jól hall, és az ordítástól/hajótürttöl akkorát ugrik (tényleg!), hogy pont azért ütöd el.

Szóval mégegyszer: gyalogos közelében óvatosan haladni, MINDIG! (Félreértés ne essék, én sem tartom be mindig, de a véleményem ez.)

Thyb 2009.01.23. 13:58:02

@1Ember: mivel mobilozott közben igy korántsem biztos, hogy odafigyelt volna-e egy hangjelzésre. Egy baráti hátbavágás minden bizonnyal hatásosabb lett volna. A jobbra tartás mindenhol mindenkinek kötelező. Mint irtam sehol nem kezdesz jobbról bal irányba fordulni anélkül, hogy meggyőződnél róla, hogy másokat nem veszélyeztetsz, ezpedig kimondottan igaz a kerékpáros/gyalogos utakra, ahol táblával is jelölve van az, hogy itt más tipusu jármű is előfordulhat.
BalatonKenesén van egy olyan szakasz közvetlenül a 71-es ut mellett a házak előtt, ahol kimondott kerékpárut van feltüntetve (holott valóban az adott uttestet gyalogosok is kénytelenek használni). Tavaly esett meg velem, hogy Siófok Sóstóról csináltam a Balcsi kört s már igencsak a vége felé jártam amikor az adott utszakaszon szembe jött 1x5 fős társaság. Mivel az adott utszakaszon világosan fel volt festve a jobb baloldalt elválasztó sárga csik igy a saját oldalamon haladva biztonságban éreztem magam, főleg azután, hogy a hölgy aki az én sávomban haladt áthuzódott még jó időben a saját térfelükre. Amikor melléjük értem a hátsó sorból az uriember az utolsó pillanatban már bőven féktávon belül átlépett az én oldalamra. A kormányszarv leszedte a bal alkarjának boritását, én viszont repültem és össze is horzsoltam magam rendesen. Az uriember társaságában lévő másik ur rögtön nekem esett és nekem támadt, ezért kihivtam a Yardot, végül az adatok felvétele után nem tettünk feljelentést.
Az a gyalogos aki kimegy közutra/köztérre közlekedni vajon milyen felelősséggel bir, saját tetteiért. Vajon az emlitett általános iskolai KRESZ ismeret csak kerékpárosokra kellene, hogy vonatkozzon, vagy minden közlekedőre? Mennyire lehet egy gyalogos felelőtlen, és mennyire büntethető egy általa okozott közlekedési balesetben?

1Ember 2009.01.25. 15:15:30

@Joe Forster/STA:
Én zömében hidakon áthaladva (Árpád, Margit) keveredem gyalogosok közé, akkor úgy szoktam, hogy a meresztem a csengőt először meszebbről, aztán a hátamögül, ha ez sem hallja marad a fék, és a verbális kommunikáció... :-)
De 10-ből 9 ember reagál a csengőre.

1Ember 2009.01.25. 15:21:23

@Thyb: Teljesen igazd van...
Nekem a Hűvösvölgyi kerékpárúton Szénatéren, a gyalgosátkelő után volt előszörre döbbenetes, hogy milyen birka módon közledenek a népek.
Aztán másütt is megfigyeltem, hogy a gyalogos valójában NEM közlekedik, ő csak megy. Elábrándozik, mereng, van aki még magában is beszél, és semmire sem figyel!
Ezért szar a biciklisforgalmat a gyalogosok közé terelni...

Thyb 2009.01.26. 09:05:18

@1Ember: Azért mint azt mondtam már korábban, van a bringások között is majom, bömböl a városban a fülében az MP3 mig Ő cikk-cakk-ban halad gyök kettővel. Csöngetésre füttyre nem reagál. A másik tipus aki ugyanilyen módon közlekedik, csakhogy az egyik kezében ott a mobil. Ezeket 1:1-ben rugnám bele a dunába. Csepelig csak rájönnének miért kapták.

JediL 2009.03.30. 14:13:56

"gondolkodás nélkül"
"Aki járt már arra, az tudja, hogy elég szűkös úton együtt haladnak a biciklisek, a görkorisok, a futók, és a gyalogosok."

agyhalott

JediL 2009.03.30. 14:23:59

ja, ráadásul Critical Mass napján.
No akkor pár szóban: balra néz, jobbra néz, reakcióidő, fékút, féktávolság...soroljam még?
agyhalál télleg
süti beállítások módosítása